eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Kékesi Márton elérte célját

Az első futam után élen álló norvég Henrik Kristoffersen bukott, így a svéd Andre Myhrer nyerte a férfi műlesiklást a phjongcshangi téli olimpia csütörtöki napján, Kékesi Márton pedig 30. lett.

Vancouver bronzérmese mögött meglepetésre a svájci Ramon Zenhaeusern lett a második, harmadikként pedig a címvédő osztrák Mario Matt öccse, Michael zárt. Kékesi Márton a célját elérve 30. helyen végzett.

A második körben, amelyre abbamaradt a hószállingózás, de feltámadt a szél, az első igazán jó menetet Matt produkálta, így biztos volt, hogy jelentősen előrelép a 12. helyről. Hosszú ideig csak a svájci Ramon Zenhaeusern tudta őt megelőzni, hiába következtek olyan klasszisok, mint például a francia Alexis Pinturault, aki kombinációban ezüst-, az óriás-műlesiklásban bronzérmes volt.

A legjobb háromból aztán a kombinációban harmadik, szintén francia Victor Muffat-Jeandet sem tudott elég ritmusosan végigsíelni a pályán, azaz számára is elúszott a dobogó. Myhrer viszont bevállalósan síelt, ráadásul mindezt komolyabb hiba nélkül tette, így jelentős, több mint héttizedes előnyéből 34 századot meg tudott őrizni. Ekkor következett a nagy esélyes, a dél-koreai játékokon óriás-műlesiklásban második Kristoffersen, de a reményei hamar szertefoszlottak. Az első ellenőrző pont előtt ugyanis "megdobta" egy kapu és mindkét lába felemelkedett a talajról. Emiatt nem tudott irányt váltani, hiába próbált minden erejével fékezni, már lecsúszott a következő kapuról és kiesett. Mérgében nagyot csapott a hóra a botjával, mert Marcel Hirscher kiesése nyomán óriási esélye volt a sikerre a szakág másik nagy specialistájaként.

Kékesi: jobb volt a pálya

Kékesi ezúttal nem csúszott olyan egyenletesen, mint az első futamban, voltak kisebb hibái, de végül teljesítette az elsőhöz képest kevésbé ritmusos pályát, ráadásul a legjobb harmincba is bekerült, ami a célja volt.

"Megszenvedtem a pályával, de nagyon boldog vagyok, hogy sikerült a legjobb harminc közé kerülnöm. Nehéz volt a vonalvezetés, de most sokkal korábban jöhettem le, mint az elő menetben, így a pálya kevésbé romlott le" - értékelt Kékesi Márton.

Arról is beszélt, hogy

szeretne még ebben az idényben világkupafutamon is versenyezni,

de erről még nem egyeztetett sem az edzőjével, sem a szövetség vezetőivel.

Alpesi sí, férfi műlesiklás, olimpiai bajnok:

  • 1. Andre Myhrer (Svédország) 1:38.99 perc (47.93 mp/51.06 mp)
  • 2. Ramon Zenhaeusern (Svájc) 1:39.33 (48.66/50.67)
  • 3. Michael Matt (Ausztria) 1:39.66 (49.00/50.66)
  • ...30. Kékesi Márton 1:49.05 (53.49/55.56)
  • Samsal Dalibor kiesett az első futamban.
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×