Botrány a Magyar Sí Szövetségben

Infostart / InfoRádió - Dzsubák Tamás
2018. február 22. 18:26
Törvénytelenül működik a Magyar Sí Szövetség – ezt maga a szervezet elnöke mondta el az InfoRádiónak. Bajai András azt állítja, hogy egy olyan ember irányítja a szövetséget, aki ott hivatalosan semmilyen tisztséget nem tölt be. Az elnököt már a szövetség székházába se engedik be. Az állításokat tagadta Kaszó Klára, a szervezet volt ügyvezető elnöke.

„A szövetséget háttérből irányító, ámde nevét a működéshez nem adó Kaszó Klára és az általa irányított főtitkár olyan intézkedéseket hoztak, amelyek finoman szólva számomra nagyon gyanúsak voltak” – mondta Bajai András. A Magyar Síszövetség elnöke hozzátette:

„kiderült, hogy határidőn belül be se lettem jelentve a fővárosi törvényszéken”.

Így eljárni nem tud a megválasztott elnök, viszont a közgyűlés óta ő felel a szövetség törvényes működéséért.

Bajai András azt állítja, hogy Kapitány Ildikó főtitkár és Kaszó Klára hivatalos levelezéséből számtalan szabálytalanságra derült fény. „A szövetség maffiamódszerekkel történő vezetésére utaló nyomokat találtam” – fogalmazott az elnök, aki szerint hosszú ideje működik úgy a Magyar Sí Szövetség, hogy a tényleges irányító Kaszó Klára. Azért volt hat hónapon belül három elnöke a szövetségnek, mert nem tudtak a nővel együtt dolgozni – véli Bajai András.

Az elnök állítása szerint

Kaszó Klára „vatta egyesületeket” léptetett be,

melyek – bár befizetik a tagdíjat – tényleges sporttevékenységet nem végeznek. Az elnökség tagjai – beleértve magát az elnökös is – az ő szavazatukkal kerültek a pozíciókba – tette hozzá Bajai András. Szerinte nem hagyhatja cserben a 600 ezer síelő magyart, így az ügy lezárásáig nem mond le, utána nagyon szívesen átadja a szövetség vezetését. „Elfogadhatatlan, hogy egy civil szervezetet maffiamódszerekkel irányítsanak” – hangsúlyozta az elnök.

Békét remél Miklós Edit

A sajtótájékoztatót végighallgatta Miklós Edit, a szocsi olimpián hetedik alpesi síző, aki úgy nyilatkozott,

ha Bajai András elnök és Vámos Attila ügyvezető elnök marad a szövetség élén, akkor ő befejezi a pályafutását, és sportvezetőként se számítsanak rá a jövőben.

A phjongcshangi ötkarikás játékoktól sérülése miatt távolmaradó versenyző szerint a Magyar Sí Szövetség eddigi eredményeit

Kaszó Klárának, Kapitány Ildikó főtitkárnak és Gótzy Antal alelnöknek köszönheti, s nehezményezte, hogy Bajai András elnökként nem a szponzorok felkutatásával foglalkozik, s az olimpia idejére összehívott sajtótájékoztatóján nem a magyar sízők eredményéről beszélt, hanem arra biztatta a megjelent újságírókat, hogy drukkoljanak a rövidpályás gyorskorcsolyázóknak. Miklós Edit úgy látja, békére és párbeszédre van szükség a szövetségben, valamint arra, hogy ne azok a szülők irányítsanak, akiknek versenyeznek a gyermekeik - utalt ezzel Vámos Attilára -, hanem valódi szakemberek vezessék a szakmai munkát.

"Talán egy új elnök és egy új elnökség lehet a megoldás" - tette hozzá Miklós Edit.

Feljelentést tehet Kaszó Klára

Bajai András állításait tagadta az InfoRádiónak nyilatkozó Kaszó Klára. A volt ügyvezető elnök már abban ellentmondást lát, hogy a szövetség elnöke azt állítja, hogy nem lát bele a működésbe, miközben szabálytalanságokat is lát.

„Visszautasítom, hogy bármit irányítanék. Sokszor fordulnak tanácsért hozzám még most a szövetségben dolgozók, és ha tudok, akkor segítek is. Ez előfordult az olimpia előtt is, mert a nemzetközi szövetségben szükség volt a kapcsolataimra” - fejtette ki.

Kaszó Klára azt nem tudja, hogyan történhetett, hogy nem jegyezték meg be az új elnököt, úgy tudja, hogy mindent határidőre benyújtottak.

Az egykori ügyvezető elnök azt mondta: Bajai András betört az ő és Kapitány Ildikó email-rendszerébe is, de nem hiszi, hogy olyan levél lett volna ott, amit szégyellnie kellene.

Kaszó Klára konzultál a következő lépésekről, és elképzelhető, hogy feljelentést tesz.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Bajai András
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Kaszó Klára
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást