eur:
395.66
usd:
372.12
bux:
0
2024. április 19. péntek Emma
Ők az olimpia sztárjai

Ők az olimpia sztárjai

A magyar női rövid pályás gyorskorcsolya-válogatott negyedik helyezett lett, s ezzel a szakág küldöttsége a harmadik számban is olimpiai pontszerző lett Phjongcshangban. Közben a BBC téli olimpiás anyagai között még mindig a három vezető között szerepel Elizabeth Swaney sztorija. A nagyvilág a keddi versenynap után elsősorban a kanadai jégtáncospárt ünnepelte.

Tessa Virtue és Scott Moir világrekordot jelentő pontszámmal nyerte meg az olimpia jégtánc-versenyét, s talán még ennél is érdekesebb, hogy egy hajdanán a szovjetek (oroszok, ukránok) által dominált sportágban a keddi sikerükkel minden idők legsikeresebb olimpikonjaik lettek. 2010-ben Vancouverban, mondhatni hazai pályán, nyertek, Szocsiban „csak” másodikok lettek, de most újra aranyat vihetnek haza. Két szer nyert jégtáncban korábban Okszana Grisuk és Jevgenyij Platov is, de a kanadai ketősnek akad még egy aranya a dél-koreai csapatversenyből. Immár összesen ötszörös olimpiai érmesek, ezzel rekorderek egy olyan sportágban, amely még az első téli olimpia megrendezése előtt, a nyári játékokon, 1908-ban kezdte történetét.

Fantasztikus párost alkotnak, akik csodálatosan korcsolyáztak, a BBC kérdése nagyon is helyt álló a produkciójukról: „Ez volt a valaha volt legszebb szerelmi történet a jégen?” Kanada, s részben az Egyesült Államok korcsolyarajongói most Scott Moirnak szurkolnak, még a wikipedia-oldalt is meghekkelte valaki, hogy beírja, a versenyek után Scott megkérte a partnere kezét, aki igent mondott, jöhet az esküvő. Fájdalom, a kettős jól ismerő kanadai sajtó szerint a húsz éve együtt korcsolyázó duó tagjai jó barátok, üzlettársak – de nem alkotnak szerelmes párt. Akkor viszont a világ legjobb színészei...

A téli olimpián tizennyolc ország szerzett eddig aranyérmet, de csak kettő tíznél is többet: Norvégia és Németország. A németek az északi összetettben szerzett arannyal érték utol a norvégokat. Ez az ő számuk volt, mindhárom érmet elvitték Johannes Rydzek, Fabian Riessle és Eric Frenzel révén. Nyerhettek volna még egy aranyat a sílövők vegyes váltójában, de az utolsó emberük lövészetben rontott. Az olimpiai bajnoki címet a franciák szerezték meg, befutóemberük, Martin Fourcade a phjongcshangi olimpia első háromszoros bajnoka, ráadásul minden idők legsikeresebb francia olimpikonja lett. A francia biatloncsapat egyébként a legnagyobb sikerét érte el a 2009-es világbajnoki cím óta. Azt a versenyt is Dél-Koreában rendezték!

Címlapról ajánljuk

Újabb részletek az idősek jogosítványáról

A Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont (KAV) tájékoztatása szerint 2021-ben 93 680 fő tett sikeres B kategóriás vizsgát, 2022-ben pedig 99 174-en, közöttük igen magas korú jelentkezők is.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×