Több helyen változott a magyar női vízilabda-válogatott kerete

Infostart / MTI
2018. január 30. 12:08
Kísérletezés a női vízilabda Európa Kupán: hat játékos ki-, öt bekerült Bíró Attila keretébe.

Több helyen változott a magyar női vízilabda-válogatott kerete: Bíró Attila szövetségi kapitány az Európa Kupa selejtezőjére öt olyan játékost hívott meg, aki hétfőn nem játszott az Oroszország elleni világliga-mérkőzésen.

"Az Európa Kupában bátran kísérletezhetek, kíváncsi vagyok, hogy ez a tizenhárom játékos mire lesz képes, leginkább az olaszok és a görögök ellen" - nyilatkozta Bíró Attila a magyar szövetség honlapján. A szövetségi kapitány hozzátette: ezekből tudja levonni azokat a következtetéseket, amelyek az előrelépéshez szükségesek.

"A másik két mérkőzést nyilvánvalóan bármilyen összeállításban kötelező megnyernünk, szóval a továbbjutásunk nem lehet, hogy kérdéses legyen" - folytatta a szakember a célokat illetően.

A válogatott reggel utazott el Athénba, az Európa Kupa voloszi selejtezője csütörtöktől vasárnapig tart.

A vl-keretből a két kapus, Gangl Edina és Kiss Alexandra, valamint Garda Krisztina, Keszthelyi Rita, Szücs Gabriella, illetve kisebb sérülése miatt Szilágyi Dorottya került ki. Helyettük Csabai Dóra, Farkas Tamara, Kuna Szonja, Kövesdi Vivien és Rybanska Natasa kapott meghívót.

A női válogatott Európa Kupa-kerete:

kapusok:

Kasó Orsolya (FTC), Lekrinszki Gina (Szentes)

mezőnyjátékosok:

Csabai Dóra (UVSE), Farkas Tamara (BVSC), Gurisatti Gréta (Dunaújváros), Gyöngyössy Anikó (BVSC), Horváth Brigitta (Dunaújváros), Kövesdi Vivien (FTC), Kuna Szonja (BVSC), Leimeter Dóra (BVSC), Máté Zsuzsanna (BVSC), Parkes Rebecca (UVSE), Rybanska Natasa (Szentes), Vályi Vanda (Dunaújváros)

A magyar válogatott programja:

csütörtök:

Olaszország-Magyarország 18.00

péntek:

Magyarország-Németország 10.00

Görögország-Magyarország 19.30

vasárnap:

Izrael-Magyarország 7.30

A lebonyolítás szerint a torna hatos döntőjében a két ötcsapatos csoport második és harmadik helyezettjei játszanak keresztbe a négy közé jutásért, majd a győztesek az elődöntőben csatlakoznak a csoportelsőkhöz.