eur:
393.76
usd:
365.16
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Hatalmas siker, Babosék megnyerték az AusOpent

Babos Tímea a francia Kristina Mladenovic oldalán két játszmában, 6:4, 6:3-ra nyert a második helyen kiemelt Jekatyerina Makarova, Jelena Vesznyina orosz duó ellen az ausztrál nyílt teniszbajnokság női párosversenyének döntőjében.

Az ötödik helyen kiemelt magyar, francia duó kézben tartotta az első játszmát, amelyben egy-egy bréket követően Makarova 4:5-nél elvesztette az adogatását, így 36 perc alatt Babosék kerültek szettelőnybe. A folytatásban hullámzóbb lett a meccs, öt bréket is láthatott a Rod Laver Aréna közönsége. Utoljára ismét Makarova bukta el az adogatását, majd Mladenovic kiszerválta a mérkőzést, amely 1 óra 20 percig tartott.

A cseh Andrea Hlavackovával WTA-világbajnok, 24 éves Babosnak ez az első felnőtt Grand Slam-győzelme.

Ő az első magyar győztes a torna történetében, és az ötödik magyar, aki felnőtt Grand Slam-címet szerzett Asbóth József, Körmöczy Zsuzsa, Taróczy Balázs és Temesvári Andrea után.

Makarováék ezúttal másodszor veszítették el az AusOpen döntőjét.

Temesvári Andrea: Babos ebből sokat profitálhat

Jó játékkal, megérdemelten győzött Babos Tímea és Kristina Mladenovic az ausztrál nyílt teniszbajnokság női párosversenyének döntőjében - mondta az InfoRádiónak Temesvári Andrea, korábbi Roland Garros-győztes teniszező.

Arról is beszélt, milyen sikereket érhet el idén Babos Tímea és hogy jó hatással lehetnek a párosban elért sikerei egyesben.

Babos Tímea azt mondta a mérkőzés utáni nyilatkozatában, hogy hihetetlen érzés, hogy győzelemmel kezdtek, és elképesztő élmény Kristina Mladenoviccal, a partnerével játszani. Megköszönte a közönségnek is, hogy ennyien kimentek és szurkoltak nekik.

Mladenovic felidézte, hogy régóta barátok, gyerekkoruk óta ismerik egymást, ezért különösen nagy siker ez a mostani győzelem. Gratulált az ellenfél Makarova-Vesznyina párosnak, kiemelve, hogy milyen nagyszerű játékosok.

A magyar játékos honlapján "elképesztőnek" nevezte a finálét, amelyen sikerült jól játszania, s ennek is köszönhető, hogy le tudták győzni a világ egyik legjobb párosát.

"Elképesztő érzés, boldog vagyok, hogy végre Grand Slam-bajnok lettem.

Ezt a döntőt mi nyertük meg, nem adták oda nekünk. Mámor, öröm, ami bennem van, néhány könnycsepp is kicsordult.

Most talán a világ egyik legjobb páros játékosának mondhatom magam" - fogalmazott Babos.

"Fontos állomás ez a karrieremben, emlékszem, nem egyszer pityeregtem Grand Slam-torna után, hogy nem sikerült, most pedig az örömtől sírok" - nyilatkozta a világbajnok magyar játékos, aki pénteken még vegyespárosban is érdekelt az AusOpenen.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×