eur:
395.25
usd:
366.67
bux:
65113.28
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Mégis Tusup marad Hosszú Katinka edzője?

Mégis Tusup marad Hosszú Katinka edzője?

Elfogadta az idei, glasgow-i Európa-bajnokságra vonatkozó válogatási elveket, valamint a válogatott kerettag versenyzőknek és edzőiknek folyósítandó ösztöndíjakról szóló előterjesztést a Magyar Úszó Szövetség elnöksége

A Magyar Úszó Szövetség tájékoztatása szerint az augusztusi, glasgow-i Eb-n automatikusan a csapat tagjai a tavalyi budapesti világbajnokság döntősei, a junior világbajnokság egyéni érmesei, a junior Európa-bajnokság egyéni aranyérmesei – rajtuk kívül pedig minden számban a két legjobb, a szövetségi kapitány által meghatározott szintidőt teljesítő úszó. Sós Csaba a tavalyi vb nyolcadik helyezettjének idejét szabta a csapattagság feltételéül mindazoknak, akik nem tartoznak az iménti felsorolásba.

Nyíltvízi úszásban hasonló „védettséget” élveznek, akik bármelyik távon az első hatban voltak a balatonfüredi vb-n (három úszó felel meg e kritériumnak: Olasz Anna, Rasovszky Kristóf és Gyurta Gergely). Ezen túlmenően válogató-versenyeken lehet kivívni a részvételt, amihez az európai szövetség kiírása értelmében mindenkinek kötelező legalább egy Európa-kupa-viadalon indulnia – így az első válogató a magyaroknak a szezonnyitó izraeli verseny lesz, majd a medencés hosszútávúszó bajnokság következik, végül a június 16-ai, balatonfüredi Világkupa-viadal zárja a hazai kvalifikációt.

Az elnökség jóváhagyta az edzőbizottság által összeállított javadalmazási listákat, így a versenyzőknek folyósítandó Gerevich-ösztöndíjak összegét, valamint a Kiemelt Edzői Programban szereplő mesterek, illetve a Gerevich-ösztöndíjban részesülő szakemberek illetményeiről szóló előterjesztést. A KEP-ben egyelőre Shane Tusup szerepel Hosszú Katinka edzőjeként – miután ezzel ellentétes jelzés eddig nem érkezett sem az olimpiai bajnok úszónő, sem klubja részéről. Mindez azért is lényeges, mert 2017-ben Shane Tusup havi nettó egymillió forint javadalmazásban részesült, ám mindez veszélybe kerül, ha magánéleti válságuk miatt a jövőben mégsem ő lesz felesége edzője.

A testület idei első ülésén megvitatta az utánpótlás-nevelési programok átalakításáról született javaslatokat is, így 2018 szeptemberétől tovább racionalizálják a Jövő Bajnokai programot. Csökkentik a résztvevő tizenévesek létszámát, ugyanakkor immár korosztályos válogatott keretként kezelik a kiválasztott gyerekeket, akik számára nem csupán időszaki, hanem folyamatos sportorvosi kontrollt kívánnak biztosítani. Tovább javítandó az egyes régiókban folyó képzések színvonalát, a régióvezetők mellett két-két, a szövetség által foglalkoztatott szakmai koordinátor is bekapcsolódik a szakmai munka felügyeletébe. Az ő névsorukat – valamennyien gyakorló edzők – szintén megszavazta az elnökség.

A grémium jóváhagyta az EMMI által kiírt infratrstukturális pályázatra érkezett, és a szövetségi előkészítő bizottság által jóváhagyott kérelmek listáját. A sportállamtitkárság és a kormányzat jóváhagyását követően 2018-ban országszerte csaknem félmilliárd forint értékben valósulhatnak uszodai felújítások, illetve a létesítmények és a benne használatos felszerelések, helyiségek modernizációja.

Wladár Sándor elnök ezzel kapcsolatosan jelezte, ezen előterjesztés, valamint a napirendek során rendre teljes egyetértésben megszavazott javaslatok előkészítéséhez rendkívüli erőfeszítéseket kellett tennie a szövetségi adminisztráció felfrissített csapatának, ám végül sikerült teljesíteni az EMMI és a MOB által megszabott határidőket, visszatérve ezzel a MÚSZ korábbi évekről ismert hagyományaihoz.

Címlapról ajánljuk
Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?
Elemzés

Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?

Egyre csökken a németországi Zöldek párt támogatottsága, öt év alatt több mint duplájára, 25-ről 56 százalékra nőtt azok száma, akik semennyire sem tudnak azonosulni a párttal, ezzel Németország egyik leginkább elutasított politikai tömörülésévé vált. A háttérben a zöldítés, a kormány energiapolitikája áll - mondta az InfoRádióban Dobrowiecki Péter, a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézetének kutatási vezetője.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×