Dráma Liverpoolban

Infostart
2018. január 15. 12:04
Őrületes meccsen vesztette el veretlenségét a Manchester City az angol labdarúgó-bajnokságban: Pep Guardiola nagy sorozatát Jürgen Klopp és a Liverpool szakította meg.

A BBC internetes oldalának egy hozzászólója odaszúrt egyet az angol trénereknek: „Egy spanyol és egy német edző csapata játszotta ezt a fantasztikus mérkőzést. Még több Kloppot és Guardiolát a Premier League-be!”

Ha mondata záró gondolata legfeljebb csak áttételesen valósítható is meg, nehéz lenne azzal vitatkozni, hogy ebben az idényben a Liverpool és a Manchester City játssza a legszebb, gólokban leggazdagabb futballt az angol élvonalban. Jürgen Klopp kihagyta a kezdő tizenegyéből az állítólag kisebb sérüléssel bajlódó Virgil van Dijkot, így továbbra sem tudjuk, hogy a januári átigazolási időszak nagy vételével mennyit acélosodott a rangadókra a Liverpool védelme, de ez most nem is volt lényeges. Olyan volt a Pool, mint néha az Aranycsapat az ötvenes években:

nem tudott a védelem annyi gólt kapni, amennyinél a csatárok ne lőttek volna többet.

A visszafogott brit elemzések szerint az idény eddigi legjobb angol bajnokija volt a Liverpool és a Manchester City találkozója az Anfield Roadon. A Pool először játszott bajnokin a Barcelonának eladott Philippe Coutinho nélkül, ám a brazil helyére a csapatba került Oxlade-Chamberlain már a 9. percben megszerezte a vezetést, és kiválóan pótolta. Klopp a találkozó előtt úgy döntött, hogy Loris Karius védjen Simon Mignolet helyett, s ez a 44. percben úgy tűnt, nem volt jó húzás. A kapus hibáztatható volt Leroy Sané egyenlítő találata miatt. (Ám nemcsak ő, Gomez és Matip sem állt a helyzet magaslatán.)

A második félidő első negyedórája után a Pool 126 másodperc alatt két gólt is szerzett, egyik szebb volt, mint a másik. Sadio Mané 2-1-re, Roberto Firmino 3-1-re alakította az állást. Miután nem sokkal később – szintén kapushibából – Mohamed Szalah is a kapuba talált, felsejlett, a Pool a döntő fölényt tekintve is visszavághat a Citynek az őszi 5-0-s vereségért.

Ám a hajrá nagyon izgalmasan alakult, előbb Bernardo Silva szépített, majd İlkay Gündoğan, Klopp egykori dortmundi játékosa 4-3-ra alakította az állást. Az utolsó pillanatokban Kevin De Bruyne labdáját Sergio Agüero a kapuba fejelhette volna – de nem tudta, hiába a City történetének gólrekordere, az Anfield Roadon még soha nem talált a kapuba. Így 4-3 lett a vége.

Mindez azt jelenti, hogy a Manchester City sem veretlen már, az Arsenal 2003-2004-es elsősége után egy ideig még nem lesz a 21. századnak újabb veretlen angol bajnokcsapata.

A City az első 22 fordulóban veretlen maradt,

ennél hosszabb vereség nélküli rajtja a Premier League-ben csak két gárdának akadt, természetesen az Arsenalnak 2003-2004-ben és a Manchester Unitednek 2010-2011-ben (24 meccs). Jürgen Klopp ötödik alkalommal nyert Pep Guardiola ellen, ezzel immár ő a katalán edző legnagyobb mumusa.

A nagy rangadó mellett kevesebb figyelmet kapott, hogy az Arsenal még mindig nyeretlen a 2018. januári tétmérkőzésein, ezúttal a Bournemouth ellen szenvedett vereséget. Alexis Sánchezt kihagyta Arsene Wenger, s azt mondta róla, valószínűleg a következő 48 órában eldől, megy-e, vagy marad. Alkalmasint immár a döntő többség a megyre voksolna. Új célállomása lehet a Manchester City, de akár a Manchester United is.

Jól játszott a fordulóban a Tottenham Hotspur, a két gólt is szerző Harry Kane vezérletével 4-0-ra megverte az Evertont. A 98-nál járó Kane immár a klub legjobb gólszerzője a Premier League történetében, megelőzte Teddy Sheringhamet. A bajnoki gólcsúcsot tartó Jimmy Greaves 266 gólja azért még nagyon messze van.

A Chelsea meglepetésre nem bírt a Leicester Cityvel, pedig a 68. perctől még emberelőnyben is játszott Benjamin Chilwell kiállítása miatt. A londoni kékek hosszú történetükben először játszottak három egymást követő tétmérkőzésen is 0-0-t.

Premier League, 23. forduló

Tottenham Hotspur–Everton 4-0

Chelsea–Leicester City 0-0

Crystal Palace–Burnley 1-0

Huddersfield–West Ham United 1-4

Newcastle United–Swansea City 1-1

Watford–Southampton 2-2

West Bromwich Albion–Brighton 2-0

Bournemouth–Arsenal 2-1

Liverpool–Manchester City 4-3

Az élcsoport: 1. Manchester City 62 pont, 2. Manchester United 47 (22 mérkőzésből), 3. Liverpool 47, 4. Chelsea 47, 5. Tottenham 44.