Izgalmas mérkőzések várhatók a BL nyolcaddöntőjében - megvolt a sorsolás

InfoRádió
2017. december 11. 12:22
A címvédő Real Madrid a lehetséges ellenfelek közül talán a legnehezebbet kapta: a Paris Saint-Germainnel találkozik a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében.

A csoportgyőzteseket hétfőn Nyonban a csoportmásodikokkal sorsolták össze úgy, hogy azonos nemzetbeliek és a korábban ugyanabban a négyesben szereplő együttesek nem kerülhettek össze.

A Real mellett a másik spanyol "óriás", az FC Barcelona sem volt szerencsés, ugyanis az angol bajnoki címvédő Chelsea-vel mérkőzik majd meg a 16 között.

Az öt angol együttes közül a két manchesteri gárda, a City és a United nem panaszkodhat, mivel előbbi a Baselt, utóbbi pedig a Sevillát kapta, s vélhetően a Liverpoolnál sem szomorkodnak az FC Porto elleni párharc miatt. A londoniak ugyanakkor kifejezetten balszerencsések voltak ezúttal, hiszen amíg Chelsea a Barcelonával, addig a Tottenham Hotspur a legutóbbi kiírásban döntős olasz bajnok Juventusszal kénytelen megküzdeni a kieséses szakasz első körében.

A nyolcaddöntők első mérkőzéseit február 13-14-én és 20-21-én, míg a visszavágókat március 6-7-én és 13-14-én rendezik.

A sorozat döntőjének Kijev ad otthont.

A nyolcaddöntő párosítása (az első meccseken az elöl állók lesznek a házigazdák):

Real Madrid (címvédő, spanyol) - Paris Saint-Germain (francia)

Sevilla (spanyol)-Manchester United (angol)

Chelsea (angol)-FC Barcelona (spanyol)

Juventus (olasz)-Tottenham Hotspur (angol)

FC Basel (svájci)-Manchester City (angol)

Bayern München (német)-Besiktas (török)

FC Porto (portugál)-Liverpool (angol)

Sahtar Donyeck (ukrán)-AS Roma (olasz)