Szokatlan helyzetben Hosszú Katinka

InfoRádió
2017. december 10. 14:32
Kilenc számban indulhat a rövidpályás Európa-bajnokságon Hosszú Katinka, akit ezúttal nem tud a helyszínről segíteni edző-férje, Shane Tusup.

Elutazott Dániába a magyar csapat a szerdán kezdődő rövidpályás úszó Európa-bajnokságra, amelyen az Iron Aquatics klubot Hosszú Katinka, Földházi Dávid és Dudás Dániel képviseli.

„Egy kicsit más lesz ez az Európa-bajnokság, mert most nem ketten vagyunk Shane-nel, hanem az Iron Aquatics két másik úszója is bekerült a csapatba – mondta Hosszú Katinka. – Már a Világkupán is jobban izgultam az ő úszásukért, mint a sajátomért. Az ember azt gondolná, hogy ez stresszesebb, de inkább leveszi a terhet a saját szereplésemről, mert nem csak az én úszásomat nézem, hanem megoszlik a figyelem, a nyomás. Persze a felelősség is több, mert ez nem játék, kikerülni egy Európa-bajnokságra iszonyatos munkát igényel, és nem csak az elmúlt pár hónapról beszélek, hanem hosszú évek munkájáról, ezért egyáltalán nem mindegy, hogy sikerül a verseny. Most is azt mondom, amit mindig szoktam, vagy nyerünk vagy tanulunk, és így fogunk a jövőre nézni” – mondta Hossz Katinka, aki kilenc számban indul.

„Jó lenne szépen zárni az évet, úgy érzem, az idei rövid pályás szezonban még nem igazán tudtam megmutatni azt, amire készültem, és bennem maradt egy csomó eredmény.

Remélem, hogy ez most kicsúszik majd egy-két egyéni csúcs formájában, ami ugye az én esetemben világcsúcsot is jelent. A cél ez, de itt világcsúcsról beszélünk, amihez mindennek össze kell jönnie,

egy forduló és már elúszott” – emelte ki.

Dudás Dánielt nyolc, Földházi Dávidot öt számban nevezték, de a végleges indulásokat majd a helyszíni állapot és körülmények döntik el.

Az Iron Aquatics vezetőedzője, Shane Tusup megbetegedett, ezért kénytelen volt lemondani az utazást, de versenyzőit maximálisan felkészítette.

„Úgy tűnik, mindnyájan jobban teljesítenek most, hogy csapatban edzenek. Az idei év a tanulásé volt, akadtak mélypontok és csúcspontok, de a lényeg az volt, hogy közelebb hozzuk őket egymáshoz.

Még sohasem láttam ennyire keményen edzeni egyiküket sem.

Dávidnak ez az első teljes szezonja velünk, eddig nagyon más stílusban készült. Az aranyat, de legalább egy érmet céloz meg. Ha több döntőben is ott lesz, az jelzi, jó irányba haladunk” – mondta az edző.

„Ami Katinkát illeti, nem foglalkozunk arannyal, érmekkel, szeretném, ha élvezné az úszást, a versenyzést, kiélvezné a dicsfényt, ami az eddig elért eredményei alapján vetül rá.

Dani esetében pedig egy döntő is nagyszerű eredménynek számít, hiszen hosszú idő után ez az első nagy nemzetközi versenye."