eur:
395.91
usd:
366.9
bux:
65670.44
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Ezért kapott ki a magyar női kézilabda-válogatott újra a világbajnokságon

Kim Rasmussen szövetségi kapitány és Görbicz Anita csapatkapitány szerint is azért kapott ki a magyar női kézilabda-válogatott a németországi világbajnokság csoportkörének vasárnapi játéknapján, mert túlságosan sok könnyű gólt engedett ellenfelének, Svédország együttesének.

"A svédek elsősorban a gyors ellentámadásaik végén szerzett találataiknak köszönhetik a győzelmüket. Túlságosan sok könnyű gólt engedtünk nekik, ők pedig kihasználták ezt" - nyilatkozta a dán edző. Hozzátette, a magyarok visszafutásaival többször is probléma volt, és más hibákat is vétettek szoros állásnál.

A skandináv együttes 11-11-es első félidőt követően 25-22-re győzött a B csoport második fordulójában, Bietigheim-Bissingenben.

Rasmussen hangsúlyozta, a csereként beálló játékosok nem tudtak hozzátenni a csapat teljesítményéhez, nem kerültek helyzetbe, nem szereztek gólokat,

márpedig egy meccset nem lehet ugyanazokkal az emberekkel végigjátszani.

Kiemelte, hogy a svédek kapusa, Johanna Bundsen remekül védett, nem véletlenül lett a mezőny legjobbja.

A magyarok a hétfői szünnapot követően kedden a csoport leggyengébb csapatának tartott Argentínával találkoznak. A szakvezető szerint a dél-amerikaiak elleni mérkőzés nemcsak a két pont miatt lesz nagyon fontos, hanem azért is, hogy a játékosok végre megérezzék a győzelem ízét.

A magyar válogatott szombaton a világ- és Európa-bajnok norvégoktól elszenvedett vereséggel kezdte a tornát. Görbicz Anita úgy fogalmazott, nem erre számítottak, bár már a felkészülés során is hangsúlyozták, hogy az argentinok, a csehek és a lengyelek elleni meccsek lesznek a legfontosabbak.

"Ettől függetlenül persze minden mérkőzést meg akarunk nyerni. A norvégok ellen a rossz első félidőt követően sikerült egy jobb második felvonást produkálnunk, ma pedig a svéd csapatot meg kellett volna vernünk" - szögezte le a Győri Audi ATO KC tapasztalt kézilabdázója.

Mint kifejtette, a svédek rutinosabbnak bizonyultak, mert

a magyarok olyan apró hibákat követtek el, amit ilyen szinten nem szabad, főleg egy világversenyen nem.

"Visszarendeződési hibák miatt könnyű gólokat kaptunk. Rossz csere, rossz befutás, ezt nem engedhetjük meg magunknak egy komoly ellenféllel szemben, mert láttuk, hogy megbünteti. Nem sikerült gyors indítások után könnyű gólokat szereznünk, nekik viszont igen" - vélekedett.

Görbicz - aki három gólt dobott - elismerte, hogy nem volt bennük olyan átütőerő, amivel megfordíthatták volna az állást, miután ellenfelük elhúzott három találattal.

A norvégok elleni meccsen Bíró Blankát az első félidő után lecserélte Kim Rasmussen, vasárnap viszont remekül védett, és végig a pályán volt.

"Nagyon nehéz mérkőzés volt, ez a két pont nagyon értékes lett volna. A norvégok elleni meccshez képest egyértelműen előreléptünk" - nyilatkozta a Ferencváros kapusa.

Elismerte, hogy - a döntetlen állásról indult -

második felvonás elején mintha az öltözőben ragadtak volna, gondjaik voltak a visszarendeződéssel.

"Az így kialakult előnyüket a svédek meg tudták tartani a végéig, mi pedig csak futottunk az eredmény után. Amikor közelebb kerülhettünk volna, megint jött egy kisebb hiba" - emlékezett Bíró.

Hozzátette, három nagyon fontos meccs vár még rájuk a csoportkörben, és az eddigi eredmények alapján is látható, hogy valószínűleg egyik sem lesz könnyű.

A mezőny legeredményesebb játékosa, a svéd Isabelle Gulldén elmondta, nagyon fontos volt ez a meccs számukra, mert nem kezdték jól a tornát.

"Izgatottak voltunk, mert javítanunk kellett, és szerencsére ma többet nyújtottunk, jobban védekeztünk és jobban segítettünk egymásnak" - nyilatkozta.

A németországi világbajnokságon a csoportok első négy helyezettje jut a nyolcaddöntőbe.

Címlapról ajánljuk

Egyre több ország ismeri fel a menekülthelyzet tarthatatlanságát

A humanitárius hozzáférést és a migránsok menedékjogi helyzetét elemezte egy nemzetközi tanulmány, melynek készítői szakpolitikai intézkedéseket is javasolnak az érintett országok vezetőinek. A Migrációkutató Intézet vezető kutatója azt mondta az InfoRádióban, hogy a jelentés megerősíti, egyre több nyugati kormányzat ébred rá, milyen veszélyei lehetnek az illegális migrációnak, ugyanakkor Tárik Meszár szerint az elemzés több megállapítása is ellentmondásos.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×