Elkerülnék a hullámvölgyeket Görbiczék

InfoRádió
2017. november 29. 17:02
Készen áll a magyar női kézilabda-válogatott a hétvégén rajtoló világbajnokságra.

Pálinger Katalin, a szövetség alelnöke elmondta, hogy az utóbbi időben sokat fejlődött a csapat, amely jó közösségként és jó hangulatban utazik ki Németországba.

„Kim Rasmussen szövetségi kapitány munkájának köszönhetően előrelépett a válogatott, és a norvégiai Möbelringen Kupán jó volt nézni a csapatot, úgy érzem, egy héttel a világbajnokság előtt jó formát mutatott. Sokat beszélgettem a szövetségi kapitánnyal és a lányokkal is, a kiugró eredményt úgy érzem, jövőre várhatjuk az együttestől, de már idén is nagy bizakodással utazunk ki a vb-re, és remélem, hogy a szurkolók részéről is igazán pozitív légkör veszi majd körül a lányokat” - mondta Pálinger Katalin.

Kim Rasmussen kiemelte: jó szellemű csapattal utaznak ki, és remek volt a norvégiai felkészülési torna is. 

„Láttuk, hogy miben vagyunk jók és miben kell még fejlődnünk. Három nagyon gyors csapat ellen léphettünk pályára, ennek köszönhetően mi is gyorsultunk. Frissnek kell lennünk, ezért is örülök, hogy a keretben lévő játékosok közül a legtöbben egészségesek. Tomori Zsuzsanna és Szucsánszki Zita még nem áll készen, teljes felelősséggel tartozunk nekik és klubjaiknak is a szerepeltetésükkel kapcsolatban, ezért folyamatosan kapcsolatban maradunk velük, és ha szükségünk lesz rájuk, valamint az állapotuk is megengedi majd, akkor csatlakozhatnak hozzánk. A vb-t illetően minden meccsen nyerni szeretnénk, de tudjuk, ahogy haladunk előre a torna folyamán, az utolsó két, lengyelek és csehek elleni csoportmérkőzés, majd a nyolcaddöntő egyre nagyobb jelentőséggel bír, és ha jók leszünk, akkor beszélhetünk 6., 7., de akár 8. és 9. mérkőzésről is.

Szeretnénk a csapat játékában a hullámzásokat kikerülni, ez lehet a siker titka”

- fejtette ki. 

Görbicz Anita csapatkapitány azt mondta: jóslatokba nem szeretne bocsátkozni, de megígéri, a szívüket és a lelküket kiteszik a csapatért minden mérkőzésen. 

„Igyekszünk a saját maximumunkat nyújtani és kiküszöbölni a hibákat. Jó játékkal szeretnénk kirukkolni, és úgy szeretnénk szerepelni, hogy tiszta lelkiismerettel jöhessünk haza – remélhetőleg minél később” - közölte a csapatkapitány. 

Bíró Blanka kapus szerint lépésről lépésre kell fejlődni. „A felkészülés során Norvégia ellen már remekül ment a védekezés is, ezt kell alapnak tekintenünk, igazi csapatként kell küzdenünk, és akkor sikeresek lehetünk a vb-n.” 

A magyar válogatott csoportmérkőzései a B-csoportban:

December 2., szombat 20:30: Norvégia-Magyarország

December 3., vasárnap 18:00: Magyarország-Svédország

December 5., kedd 14:00: Magyarország-Argentína

December 7., csütörtök 14:00: Lengyelország-Magyarország

December 8., péntek 18:00: Csehország-Magyarország