Kassai Viktor becsületsértési pert indított egy magyar futballista ellen

InfoRádió
2017. november 24. 11:52
Lipták Zoltán klubja, a Diósgyőr most azt kérte az MLSZ-től, hogy a játékvezető ne dolgozzon a DVTK meccsein az eljárás lezárásáig.

Április 29-én a Vasas elleni bajnoki mérkőzésen Kassai Viktor kiállította Lipták Zoltánt, a Diósgyőr csapatkapitányát, mert megütötte ellenfelét. A válogatott futballistát öt mérkőzésre eltiltotta a játéktól. A fegyelmi eljárásban azonban azzal vádolták meg a játékvezetőt, hogy rasszista megjegyzést tett a DVTK egyik színes bőrű játékosára, Patrick Mevoungoura, aki azóta már a Puskás Akadémia színeiben futballozik.

A jegyzőkönyvbe vett állítások miatt Kassai a Nemzeti Sport értesülései szerint rágalmazás és becsületsértés miatt feljelentette Liptákot. A lap szerint az ügy könnyen tisztázható, mert a játékvezetők kommunikációs eszköze minden beszélgetést rögzít.

Most a DVTK azt kérte a magyar szövetségtől, hogy Kassai Viktor semmilyen formában ne működhessen közre a mérkőzésein. A klubvezetés azért döntött így, mert a peres eljárás ideje alatt Kassai Viktor bármilyen szerepvállalása sértené a versenysemlegesség elvét.