Győzelemmel zárta a csoportkört a Győr

Infostart
2017. november 18. 19:44
A címvédő Győri Audi ETO KC győzelemmel zárta a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörét, miután az utolsó, hatodik fordulóban szombaton kilencgólos győzelmet aratott hazai pályán a francia Brest Bretagne csapata felett.

A Győr már korábban biztosította helyét a középdöntőben, így kedvező helyzetből várhatta a zárófordulót, amelyben sérülés miatt változatlanul nélkülöznie kellett Tomori Zsuzsannát, a cseh Jana Knedlikovát, a dán Anne Mette Hansent és a német Anja Althaust is.

A találkozó elején háromszor is vezetett egy góllal a pont nélkül álló francia együttes, ám ezt követően a házigazda fokozatosan ellépett ellenfelétől, és a szünetre hatgólos előnyre tett szert a négy gólt szerzett Yvette Broch vezetésével.

A második félidőben is uralta a találkozót a Győr, amelyben több fiatal játékos is lehetőséget kapott a bizonyításra, s így is fölényes győzelemmel nyerte meg csoportját.

Női Bajnokok Ligája, csoportkör, 6. (utolsó) forduló, B csoport:

Győri Audi ETO KC-Brest Bretagne (francia) 26-17 (13-7)

A Győr gólszerzői: Broch 7, Mörk 5, Amorim 4, Pál, Groot, Görbicz 2-2, Puhalák, Oftedal, Bódi, Afentáler 1-1

A csoport másik szombati mérkőzésén:

Rosztov-Don (orosz) - Midtjylland (dán) 27-20 (15-7)

Végeredmény, B csoport: 1. Győr 10 pont, 2. Rosztov 8, 3. Midtjylland 6, 4. Brest 0

A csoport 1-3. helyezettje jutott a középdöntőbe.