Szexuális visszaéléssel vádolhatnak egy, a Honvéd akadémiáján dolgozó tanárt

InfoRádió
2017. november 15. 16:21
Megjelent egy rövid közlemény az ügyben a klub honlapján is.

A közelmény szerint "az egyik Magyar Futball Akadémia tanuló jelentette az egyik tanárnak, hogy egy kihelyezett óraadó tanár a tanuló véleménye szerint nem megfelelő módon próbált közeledni hozzá."

A klub feljelentést tett a rendőrségen, és úgy tudják, onnan a nyomozás lezárultával vádemelésre az ügyészséghez került az ügy.

Többet nem árultak el a történtekről, de leszögezték: mindent megtesznek a tanulóik védelmében.

A Bors úgy tudja, szexuális kényszerítés és kiskorú veszélyeztetése miatt indítottak büntetőeljárást a férfi ellen, és több gyerek is érintett az ügyben.