Nem nyomoznak a késelő Fradi-szurkoló ellen

InfoRádió
2017. november 9. 11:29
Az életét védte a korábbi vezérszurkoló, ezért nem folytat ellene eljárást a nyomozóhatóság.

A Ferencváros-Debrecen labdarúgó-mérkőzés szünetében kitört verekedésben a rendőrség információi szerint két ember súlyosan, egy pedig könnyebben megsérült. A konfliktus vélhetően az elmúlt három évben a ferencvárosi szurkolótábort vezető férfi és az éppen a DVSC elleni bajnokin a Groupama Arénában először belépő régi kemény mag tagjai között pattant ki. A megtámadott drukker kést ragadott, és megsebesített két embert. Egyelőre két gyanúsított van az ügyben, de nincs köztük a késelő drukker, mert a 24.hu a Fővárosi Főügyészségtől úgy értesült, hogy a jelenlegi adatok alapján a földön fekvő, az elkövetők által körbe zárt sértett védekezésül használta a nála lévő kést, azzal az őt megrúgó egyik gyanúsított lábát vágta meg. A rendőrség és az ügyészség ezért az ő esetében hivatalból vizsgálja a jogos védelmi helyzet fennállását.

Mindkét szurkolónak súlyos testi sértés bűntette miatt kell felelnie, miután két embert bántalmaztak. Kedden a bíró úgy döntött, hogy lakhelyelhagyási tilalmat rendel el velük szemben, és nem járhatnak sportrendezvényekre.

A Fővárosi Főügyészség álláspontját erősítette meg a Bonyha becenevű volt vezérszurkoló barátnőjének nemrég feltett nyilvános Facebook-posztja. A nő verziója szerint a barátja három másik cimborájával ment ki a meccsre, kizárólag szurkolni és csak azért, mert bíztak a különböző Fradi-ultratáborok vezetőiben, akik az FTC-vel kötött egyezség alkalmával megígérték, nem lesz bántódásuk azoknak a vezetőknek, akik az elmúlt három és fél évben is kiálltak a csapat mellett, szurkolni jártak a Groupama Arénába. A barátnő szerint előre kitervelték az akciót, negyvenen támadtak a párjára, aki önvédelemből az életét védte, különben megölték volna.