A Manchester City nagyon nyert, a Real Madrid nagyon kikapott

InfoRádió
2017. november 1. 20:43
A már továbbjutott Manchester City 4-2-re nyert Nápolyban, a Real Madrid 3-1-re kikapott Londonban. Ellenfele, a Spurs is már továbbjutott a labdarúgó BL csoportkörében, a 4. fordulóban.

A Tottenham Hotspur és a százszázalékos Manchester City is győzelemmel jutott tovább szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportköréből.

A negyedik fordulóban a londoniak a címvédő Real Madridot verték fölényesen, 3-1-re. A nagy iramú és színvonalas találkozón a hazaiak jobb helyzetkihasználásuknak köszönhetik sikerüket, amely egy pillanatig nem forgott veszélyben, ugyanis a spanyol csapat csak a hajrában tudott szépíteni. A csoport másik találkozóján a Borussia Dortmund másodjára sem bírt a ciprusi APOEL együttesével, amelyben csereként a szünetben beállva kapott lehetőséget Sallai Roland. A kudarc ellenére a Real 16 közé kerülését gyakorlatilag nem fenyegeti veszély, mivel öt ponttal előzi meg másik két riválisát.

A Manchester City is rangadón győzött, méghozzá az SSC Napoli vendégeként 4-2-re, így - a Manchester Unitedhez és a PSG-hez hasonlóan - továbbra is hibátlan a legrangosabb európai kupasorozatban. A győztes gólt Sergio Agüero szerezte, aki ezzel a klub történetének legeredményesebb játékosa lett. Az argentin csatár 178. találatával Eric Brookot előzte meg, aki 1928 és 1940 között futballozott a Cityben. Az olaszok nagy bajba kerültek az újabb vereségükkel, mivel a Sahtar Donyeck is győzött 3-1-re a nullapontos Feyenoord ellen, azaz az ukránok hatpontos előnyre tettek szert velük szemben két körrel a zárás előtt.

Gulácsi Péter csapata, az RB Leipzig 3-1-re kikapott a Porto vendégeként, így az éllovas Besiktas egyelőre nem biztosította helyét a nyolcaddöntőben.

Az angolok napját a Liverpool Maribor felett aratott háromgólos győzelme tette teljessé.

SAHTAR–FEYENOORD 2-1: Öt perc alatt három gól esett Harkovban. Nicolai Jörgensen vezetést szerzett a hollandoknak, de az ukránok gyorsan fordítottak, Facundo Ferreyra és Marlos révén. 

FC PORTO–RB LEIPZIG 1-0: Hector Herrera bevette Gulácsi Péter kapuját. 

NAPOLI–MANCHESTER CITY 1-0: Dries Mertens kiváló előkészítése, pontos labdája után Lorenzo Insigne megszerezte a vezetést a nápolyiaknak. 

TOTTENHAM HOTSPUR–REAL MADRID 1-0: Hátrányban a címvédő, Dele Alli lőtt a kapuba. 

SEVILLA–SZPARTAK MOSZKVA 1-0: A spanyoloknak nagyon kell a győzelem, vezetnek is. A francia Clément Lenglet a gólszerző.

BORUSSIA DORTMUND–APOEL 1-0: A portugál Raphael Guerreiro nem tartozik a németek legtermékenyebb gólszerzői közé, de most nagyon fontos gólt szerzett a Sallai Roland nélkül kezdő ciprusiak ellen. 

NAPOLI–MANCHESTER CITY 1-1: Nicolás Otamendi fejes góljával kiegyenlített az utóbbi percekben mezőnyfölényben játszó City. 

LIVERPOOL–NK MARIBOR 1-0: Mohamed Szalah révén előnyben a Liverpool. 

FC PORTO–RB LEIPZIG 1-1: Kiegyenlítettek a németek, Timo Werner volt a gólszerző. 

NAPOLI–MANCHESTER CITY 1-2:  A másik belső védő is gólt fejelt a City védelméből. Stones, aki az első félidőben kapufáig jutott, most a gólvnal mögé bólintotta a labdát. 

TOTTENHAM HOTSPUR–REAL MADRID 2-0: Dele Alli nagy napja a mai, belőtte a második gólját is a Real Madridnak. 

SEVILLA–SZPARTAK MOSZKVA 2-0: Úgy fest, ezen a héten a Sevilla nyer egyedül a spanyol BL-csapatok közül. Ever Banega növelte az előnyt.

LIVERPOOL–MARIBOR 1-0: James Milner büntetőt lőhetett, de kihagyta.  

BORUSSIA DORTMUND–APOEL 1-1: Mikael Poté gólja hozta a nagy meglepetést. 

NAPOLI–MANCHESTER CITY 2-2: Sané feleslegesen megrúgta a tizenhatoson belül Albiolt, a büntetőt pedig Jorginho gólra váltotta. 

LIVERPOOL–MARIBOR 2-0: Mégis megvan a Pool második gólja, Emre Can szerezte. Eldőlni látszik a mérkőzés. 

TOTTENHAM–REAL MADRID 3-0: Christian Eriksen is rúgott egy gólt, a Spurs kiüti a Real Madridot. 

FC PORTO–RB LEIPZIG 2-1: Danilo Pereira gólja után ismét vezetnek a portugálok. 

SAHTAR–FEYENOORD 3-1: Az ukránok (és brazilok) hozzák a második hazai meccset is, Marlos már a második góljánál tart. 

NAPOLI–MANCHESTER CITY 2-3: Hamsik labdavesztése után Leroy Sanét még leszerelték az olasz védők, de Kun Agüero könyörtelenül befejezte az akciót. Ezzel immár ő a City gólrekordere. 

SEVILLA–SZPARTAK MOSZKVA 2-1: Zé Luis szépített.  

TOTTENHAM HOTSPUR–REAL MADRID 3-1: Cristiano Ronaldo szépített, ő egy pillanatra sem adja fel. 

LIVERPOOL–NK MARIBOR 3-0: Daniel Sturridge javította a „vörösök” gólkülönbségét. 

FC PORTO–RB LEIPZIG 3-1: Maximiliano Pereira beállította a végeredményt. 

NAPOLI–MANCHESTER CITY 2-4: Raheem Sterling feltette a koronát a City mai produkciójára. 

E CSOPORT: Liverpool–Maribor 3-0, Sevilla–Szpartak 2-1. A csoport állása: 1. Liverpool 8 pont, 2. Sevilla 7, 3. Szpartak 5, 4. Maribor 1

F CSOPORT: Napoli–Manchester City 2-4, Sahtar–Feyenoord 3-1. A csoport állása: 1. Manchester City 12 pont, 2. Sahtar 9, 3. Napoli 3, 4. Feyenoord 0.

G CSOPORT: Besiktas–AS Monaco 1-1, FC Porto–RB Leipzig 3-1. A csoport állása: 1. Besiktas 10 pont, 2. FC Porto 6, 3. RB Leipzig 5, 4. AS Monaco 2

H CSOPORT: Tottenham–Real Madrid 3-1, Borussia Dortmund–APOEL 1-1. A csoport állása: 1. Tottenham Hotspur 10 pont, 2. Real Madrid 7, 3. Borussia Dortmund 2, 4. APOEL 2.