Pánik Berlinben, Dárdai Pál is veszélyben

InfoRádió
2017. október 27. 12:37
Válságba került a Hertha futballcsapata, Dárdai Pál két és fél éves vezetőedzői munkája során még nem tapasztalt hasonlót.

Már Dárdai Pál jövőjét firtatják a német lapok, mióta 2015 tavaszán átvette az akkor a kiesés szélén álló Hertha BSC irányítását, a csapat felfelé ívelő pályán volt, most azonban váratlanul megtört a lendület, és kitört a válság. A fővárosi együttes hét meccs óta nyeretlen, az elmúlt három hétben a Bundesligában kikapott otthon a Schalkétől, majd döntetlent játszott Freiburgban, az Európa Ligában idegenben pont nélkül maradt az ukrán Zorja Luhanszkkal szemben, a német kupában pedig kedden hazai közönség előtt 3-1-es vereséget szenvedett a bajnoki tabellán utolsó helyezett Kölntől.

A Berliner Zeitung szakírója épp azt látja a visszaesés okának, hogy az európai kupaszereplés túl nagy terhet ró a keretre, és nem tudnak a játékosok minden mérkőzésen maximális erőbedobással futballozni. Példaként az elmúlt évekből az Augsburg, a Mainz és a Schalke példáját hozta, mindegyik klub bajnoki teljesítményét megsínylette az Európa Liga-szereplés. 

A gyengébb eredményeket nehezebben viselik az utóbbi években elkényeztetett berlini drukkerek, a Köln elleni kupakudarc után megdobálták a szurkolást megköszönni érkező játékosokat, majd néhányan be is rontottak a pályára. A biztonságiak feltartóztatták őket, de Dárdai odament hozzájuk csitítani a kedélyeket. 

"A szurkolók elhivatottak, és én nyitott vagyok a párbeszédre, bármikor odajöhetnek hozzám, és elmondok nekik mindent. A végén most is megöleltük egymást" - mondta a magyar szakvezető, aki szerint az a fő gond, hogy a sok mérkőzés miatt nem tudnak a megszokott rendben edzeni, márpedig enélkül nem képesek a korábbi jó teljesítményre. Dárdai úgy látja, támadásban nem jönnek a pontos utolsó passzok, emiatt az utóbbi időben csak pontrugások után tudtak gólt szerezni, így ha hátrányba kerülnek, már képtelen visszakapszkodni. Ráadásul a sorozatos vereségek és pontvesztések után elillant a futballisták önbizalma is. 

A Tagesspiegel szerint csütörtökön és pénteken már biztonsági őrök vigyáztak a csapat edzésére. Fontos is a nyugodt felkészülés, mert ha szombaton hazai pályán nem nyer a Hertha hazai pályán a Hamburg elleni bajnokin, akkor már nem csak a nézőtéren lehetnek következményei a gyenge szereplésnek.