eur:
393.83
usd:
365.67
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Nagy változások Kenderesi Tamás életében

Nagy változások Kenderesi Tamás életében

Több és minőségibb edzésmunkát végez Kenderesi Tamás, amióta visszatért az uszodába. Pécs olimpiai bronzérmes úszóját külön motiválja, hogy csupán a negyedik helyen ért célba a 200 pillangó úszás döntőjében a budapesti világbajnokságon.

Kenderesi Tamás az InfoRádió Vegyesúszás című magazinműsorában elmondta: nyugodt a lelkiismerete, hiszen a riói olimpia után a szokásos lendülettel vetette bele magát az újabb szezonba. A budapesti világbajnokságon az első két úszásával elégedett, csupán a harmadik, a döntő nem sikerült jól. „Talán az is lehetett az oka, hogy előtte egy hónappal felszedtem két kilót, az lehet, hogy nem hiányzott az utolsó ötvenen” – tette hozzá a sportoló. Épp ezért a szeptemberi szezonkezdést követően dietetikus segítségét is igénybe veszi a felkészüléshez.

A budapesti verseny után csalódott volt, jobb eredményre számított az elért negyedik helynél, de tanult a hibáiból – mondta. Elmondása szerint ez motiválja a legjobban, és a jövő nyáron, Glasgow-ban megrendezett Európa-bajnokságon jobb helyezésre számít.

Stábjával változtattak az edzésmódszeren, elkezdték a gyorsúszásra való felkészülést is, és – mint mondta – sokkal minőségibb úszásokat végez.

„Úgyhogy jó lesz ez!”

– jelentette ki a pécsi úszó.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Külső segítséggel pörgetnék fel az ukrán fegyvergyártást, Oroszország elleni háborúhoz fegyverkezik a NATO-tagállam – Háborús híreink pénteken

Külső segítséggel pörgetnék fel az ukrán fegyvergyártást, Oroszország elleni háborúhoz fegyverkezik a NATO-tagállam – Háborús híreink pénteken

Kijevnek több fegyverre van szükség, Lengyelország és Ukrajna ezért azt tervezi, hogy közös fegyvergyártó vállalatokat létesítenek a két ország területén - jelentette be Denisz Smihal ukrán kormányfő csütörtökön Varsóban, a lengyel hivatali partnerével közös sajtóértekezleten. Martin Herem, az észt fegyveres erők főparancsnoka bejelentette, országának két év alatt meg kell kétszereznie a védelemre fordított összegeket, hogy elegendő lőszert halmozhasson fel ahhoz, hogy döntő vereséget mérjen egy orosz inváziós erőre – írja a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×