eur:
394.06
usd:
369.21
bux:
65778.11
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Nagyszerű sikerrel rajtolt a Győr

A címvédő Győri Audi ETO KC 27-16-ra legyőzte a dán Midtjylland csapatát a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában.

A magyar csapat játékosai közül Anne Mette Hansen, Tomori Zsuzsanna és Jana Knedlikova hiányzott sérülés miatt.

Amikor Kiss Éva büntetőt hárított, majd Kristian Kristensen vezetőedző időt kért, a dán Ikast város csapata még mindig nem dobott gólt, pedig ez a 11. percben történt (5-0).

A gyorsan megszerzett jelentős hazai előny meghatározta a találkozó folytatását, ugyanis Kiss Éva a továbbiakban is remekül védett, csapattársai pedig gyors indításokból, valamint kidolgozott akciókból is jó hatékonysággal szerezték góljaikat. Elsősorban a holland Yvette Broch volt elemében, majd Görbicz Anita és Bódi Bernadett találatai következtek (15-8).

Négy perc sem telt el a második felvonásból, amikor Görbicz irányításával tízgólos különbség alakult ki a csapatok között (19-9). Ekkor támadásban megtorpant a Győr, tíz percig nem talált be, de mivel a védekezése továbbra is remekül működött, a Midtjylland nem tudott felzárkózni (20-12).

Ambros Martín vezetőedző a hajrában minden cserejátékosának lehetőséget adott, ebben az időszakban több hiba csúszott a játékba, de a fölényes sikert ez sem veszélyeztette (27-16).

A dán bajnokságban legutóbb bronzérmes vendégcsapat legeredményesebb játékosa Sabine Pedersen volt négy találattal.

Az ETO jövő vasárnap a francia Brest Bretagne otthonában folytatja BL-szereplését.

Címlapról ajánljuk
Magosz: újabb aszály fenyeget, azonnali megoldás kell

Magosz: újabb aszály fenyeget, azonnali megoldás kell

Tartósan vízhiányos időszak kihirdetését kezdeményezte a Belügyminisztériumnál a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, valamint a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége. Aszály ugyan még nincs, viszont az Alföldön március közepe óta kritikus a csapadékhiány – mondta az InfoRádióban Cseh Tibor András, a Magosz főtitkára.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×