Hosszú Katinka nyitott volt a tékozló fiú felé

InfoRádió
2017. október 7. 18:33
Három évvel ez­előtt távozott Hosszú Ka­tinka mellől Földházi Dá­vid. Akkor senki nem gondolta, hogy van visszaút, ehhez képest szeptemberben újra a háromszoros olimpiai bajnok mellett kötött ki a 22 éves hátúszó.

Földházi Dávid korábban azt nehezményezte, hogy Shane Tusup és Hosszú Katinka az olimpiai sikereket tartotta szem előtt, így jóval kevesebb figyelmet tudtak szentelni rá.

„Sok minden változott ez alatt az idő alatt. Úgy érzem,

sikerült felnőnöm a feladathoz, és testileg, lelkileg is készen állok

arra, hogy keményen megdolgozzak azért, amit el akarok érni. Sok kérdőjel volt bennem, amikor újra felkerestem Katkát és Shane-t, de ők az első perctől nyitottan és érdeklődve fordultak felém” – mondta a Borsnak a versenyző.

A fiatal sportoló korábbi edzője, Tőrös Károly szerint folyama­tos versenyzésre vágyott a ta­nítványa, azért ment vissza Hosszúékhoz.

„Dávid roppant tehetséges, ám nem túl szorgalmas. Kemény munkával a világ legjobbja lehetett volna, remélem, Katinkáék jobban tudják majd motiválni, mint én. Földházinak hiányzott a versenyzés, meg hogy társakkal eddzen, ezeket most megkapja. Sajnos mi nem tudtuk biztosítani neki a folyamatos világkupa-sorozaton való indulást” – emelte ki az edző.