A nyáron nagy pihenőt kaphat Lionel Messi

Infostart
2017. október 6. 10:36
Közel ötven éve nem tapasztalt nagy bajba kerülhet az argentin labdarúgó-válogatott, ha nem tud kedden nyerni Ecuador ellen, Quitóban. Az Albiceleste legutóbb az 1970-es, első mexikói világbajnokság előtt bukott el a dél-amerikai világbajnoki selejtezőkön. Most, miután éjszaka Buenos Airesben nem tudott gólt lőni a peruiaknak, visszacsúszott a hatodik helyre.

Dél-Amerikából négy csapat egyenes ágon jut el a jövő évi, oroszországi világbajnokságra, az ötödik helyezett pedig pótselejtezőt játszik majd Új-Zélanddal, nyilvánvalóan ugyancsak jó eséllyel. Az utóbbi fordulók után az argentin csapat többnyire az ötödik, pótselejtezős helyen állt, de most onnan is hátrébb csúszott.

Azt szinte minden elemző biztosra vette, hogy az argentinok bele tudnak kapaszkodni az utolsó előtti szalmaszálba, s a nem túl erős, az Albicelesténél kétségtelenül gyengébb játékerőt képviselő peruiak ellen három pontot szereznek. Jorge Sampaoli szövetségi kapitány, elégedetlenül a venezuelaiak elleni, szeptemberi teljesítménnyel, öt helyen is megváltoztatta a kezdő tizenegyét. Ez önmagában talán nem jelentett volna szenzációt, de kihagyta a Messin kívül a legjobb formában lévő argentint, Paulo Dybalát is. Különösen azért volt meglepő a húzás, mert a sérült Sergio Agüero haza sem tudott utazni.

Ha egy csapat nem lő gólt, mindig az lőtt volna, akit kihagytak:

Dybalát most „számon kérik” a kapitányon.

A többieknek ugyanis nem ment. Messi lőtt egy kapufát, kialakított néhány helyzetet, de gól nem született. A peruiak argentin szövetségi kapitánya, Ricardo Gareca (egykoron Maradona csatártársa a Boca mezében, éppen abban a stadionban, a Bombonerában, ahol ezt a mérkőzést játszották) nem tudott segíteni a honfitársain – mint a pletykák szerint Ramon Quiroga kapus 1978-ban -, sőt, a pontszerzéssel a peruiak továbbra is az argentinok előtt maradtak. Az Albiceleste idén ősszel még nem nyert vb-selejtezőt,

2017-ben argentin játékos még nem szerzett akciógólt a vb-selejtezőkön.

Az utolsó fordulóban, kedden, Ecuador-Argentína, Brazília-Chile, Uruguay-Bolívia, Peru-Kolumbia és Paraguay-Venezuela mérkőzést rendeznek. Az argentinok, ha nyernek, biztosan legalább pótselejtezősök, de nagy valószínűséggel egyenes ágon kijutnak. De ha döntetlent játszanak csak, még a pótselejtező is nehezen képzelhető el.

Vb-selejtezők, Dél-Amerika, utolsó előtti forduló

Bolívia-Brazília 0-0

Venezuela-Uruguay 0-0

Argentína-Peru 0-0

Chile-Ecuador 2-1

Kolumbia-Paraguay 1-2

Az állás: 1. Brazília 38 pont (már kijutott), 2. Uruguay 28, 3. Chile 26, 4. Kolumbia 26, 5. Peru 25, 6. Argentína 25, 7. Paraguay 24, 8. Bolívia 14, 10. Venezuela 9.