Wladár: "Hosszú Katinka zászlóshajó, de nem egyenlő a magyar úszással"

InfoRádió
2017. szeptember 24. 17:52
Tiszta lappal kezdené meg a munkát Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke, nem pedig a múlt vitáit vinné tovább.

A MÚSZ vasárnapi rendkívüli közgyűlésén Wladár Sándornak, a moszkvai olimpián 200 méter háton aranyérmes sportvezetőnek 143 küldött szavazott bizalmat, 5-en voltak ellene és egy tag tartózkodott. Czene Attila korábban jelezte visszalépését, és közölte, hogy Wladár Sándort támogatja, majd a közgyűlésen Hornyák Viktor és Tóth István visszalépett. Horváth Gergely Domonkos pedig nem került a jelölőlistára.

Wladár Sándor, a szövetség új elnöke „hatalmas és megtisztelő" feladatnak nevezte a megbízatást. Hangsúlyozta, hogy nem a múltról kell beszélni, a széthúzásról, hanem tabula rasát kell csinálni.

„Mindenki tiszta lappal indul, sok munka, összefogás, és leginkább alázat kell" - mondta, majd azt is célnak nevezte, hogy elérjék: a sajtóban megjelenő hírek ezentúl ne a sportágat mérgező ellentétekről, hanem az úszók sikereiről, eredményeiről szóljanak.

Bejelentette továbbá, hogy elnöki tanácsadónak kérte fel a négyszeres olimpiai bajnok Darnyi Tamást, aki ezt elfogadta.

Az 1980-as olimpiai bajnok arról is beszélt, hogy mi lesz a legsürgetőbb feladat.

„Az elmúlt néhány hónap hibáiból okulva a szövetséget úgy kell vezetni, hogy olyan minőségi munka folytatódhasson, mint amilyen a szép időkben volt.”

Kitért a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka szerepére is.

„Hosszú Katinka zászlóshajója a magyar úszósportnak, meghatározója, de nem egyenértékű vele a magyar úszás.

Nekünk a teljes tagságot kell képviselnünk. Ha Hosszú Katinka bármilyen segítséget kér, akkor azt meghallgatjuk és lehetőség szerint teljesíteni fogjuk. Szeretném, ha a magyar úszósport rajta kívül másról is szóljon, és próbáljunk felzárkóztatni egy csapatot, amelynek a tagjai majd egyszer vele egyenértékűek lesznek” – fejtette ki.

Wladár Sándor jelezte, hogy Sós Csaba lesz a felnőtt válogatott szövetségi kapitánya.

A közgyűlést kisebb botrány vezette fel, erről itt olvashat.

Az ülést azért kellett összehívni, mert a legutóbbi közgyűlésen a tagok visszahívták Bienerth Gusztáv elnököt.

További döntések

A szervezet főtitkárának Batházi Tamást, szakmai alelnöknek Turi Györgyöt, általános alelnöknek Becsky Andrást választották meg. Elnökségi tag lett Bodrogi Viktor, Gyepes Ádám, Gyurta Dániel, Kovács Ottó, Markovits László, Molnár Mihály, Pass Ferenc, Rákosfalvy Zoltán, Rózsa Norbert, Szentpáli Gábor, Török Enikő és Verrasztó Zoltán.