eur:
393.98
usd:
364.69
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
A nagy beismerés: félig vakon vezetett a Forma-1-es pilóta

A nagy beismerés: félig vakon vezetett a Forma-1-es pilóta

Valtteri Bottas látása bánta, hogy egy meghibásodás miatt nem tudott folyadékot magához venni a hét végi szingapúri Forma-1-es futamon. Szerencsére nem történt baj, és most már jobban van a finn versenyző is.

A szingapúri futam szokás szerint nagyon hosszúra nyúlt, a kétórás időlimittel, nem pedig az eredetileg kiírt körszám teljesítésével ért véget. A harmadik helyen célba érő Valtteri Bottas a kétórás futamot folyadékbevitel nélkül csinálta végig, mert meghibásodott az itatója - írta a vezess.hu.

A nagy beismerés: félig vakon vezetett a Forma-1-es pilóta

A pilóták egy-egy futam alatt akár három kilót is fogyhatnak az izzadás miatt, vagyis nem csoda, hogy Bottas elkezdett szenvedni.

"Most már jól vagyok - mondta nem sokkal a futam leintése után Bottas. - A verseny vége felé már éreztem, hogy a látásom nem olyan tiszta, mint kellene."

Tavaly az akkor még a Renault-nál versenyző Kevin Magnussen járt ugyanígy Szingapúrban, de így is pontszerző helyen ért célba.

Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×