eur:
394.32
usd:
369.62
bux:
65192.74
2024. április 19. péntek Emma

A Videoton is elbukott

Már nincs veretlen csapat a labdarúgó OTP Bank Ligában, mivel az éllovas Videoton 3-1-re kikapott vendégként a Vasastól a kilencedik fordulóban.

A székesfehérvári csapat az első nyolc mérkőzéséből hatot megnyert - ebből ötöt az előző öt fordulóban -, kettőt pedig döntetlennel zárt.

A Vasas a Ferencvárostól a múlt héten elszenvedett 5-2-es veresége után javított.

A Videoton kezdett kicsit aktívabban, s gyorsan meg is szerezte a vezetést, de a hátrányba kerülő Vasas felpörgette játékát, átvette a mérkőzés irányítását és megfordította az állást. A hazaiak öt percen belül voltak kétszer eredményesek, mindkétszer fejessel. A félidő hajrájában megint a Videoton támadott valamivel többet, de nem tudott helyzetet kialakítani.

A második játékrészben a Videoton lépett fel kezdeményezőbben, igyekezett a kapuja elő szorítani a Vasast, amely azonban az ellentámadásokból többször is nagy helyzetet alakított ki. Ezek közül az egyik, a hajrában góllal zárult, ami el is döntötte a három pont sorsát.

A Videoton kettős emberhátrányban fejezte be a mérkőzést, mert az 55. percben csereként beállt Loic Negót a játékvezető második sárgával a 90. percben kiállította, majd Danko Lazovic vonult az öltözőbe könyöklése után a 94. percben.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.

Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Hírügynökségi jelentések szerint az izraeli hadsereg csapást mért több célpontra Iránban, de ezt Izraelben hivatalosan nem erősítették meg. Irán azt közölte, hogy a légvédelme működésbe lépett, és az okozott robbanásokat a közép-iráni Iszfahán körzetében. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint ez izraeli jelzés, figyelmeztetés volt Iránnak a hétvégi zsidó állam elleni támadása után.
VIDEÓ
Lezuhant egy stratégiai bombázó Oroszországban, ismét ukrán támadás volt Belgorod ellen – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Lezuhant egy stratégiai bombázó Oroszországban, ismét ukrán támadás volt Belgorod ellen – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Egy Tu-22M3 stratégiai bombázó repülőgép lezuhant Oroszország Sztavropoli területén. A négy pilóta katapultált, egyikőjüket még keresik. Az orosz védelmi minisztérium szerint a balesetet technikai probléma okozta. Vjacseszlav Gladkov belgorodi kormányzó szerint 25 légieszközt semmisítettek meg az Ukrajnával határos régió fölött péntekre virradóra. Néhány épületben kár keletkezett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×