Rangadókkal kezdődik az európai foci csúcsa

Infostart
2017. szeptember 12. 13:08
Ma este megkezdődik a Bajnokok Ligája 2017–2018-as idénye. A 26., amióta BL-nek nevezik, s a 63., amióta a Vörös Lobogó részvételével az első BEK-sorozat elindult. Bár az idény végén világbajnokságot rendeznek Oroszországban, a klubfutball hívei állítják, ma már a BL a sportág csúcsa.

A csoport: A portugál Benfica hazai pályán félelmetes, a tavaly februári, az FC Porto elleni 1-2 óta csupán egy mérkőzését veszítette el, 2016 decemberében, a Napoli ellen. Következésképpen idén még veretlen. Tavaly februárban játszott legutóbb orosz csapattal az Estádio da Luzban, megverte a Zenitet. Két csatára is nagy formában kezdte az idényt, a nyáron szerződtetett svájci Haris Šeferović, aki három gólt ért el a legutóbbi két vb-selejtezőjén, három, a veterán brazil Jonas négy gólt szerzett az első öt fordulóban. A CSZKA kilenc forduló után a negyedik az orosz bajnokságban, és már kilenc gólt kapott.

A Manchester United a 2016–2017-es idényt kihagyta a Bajnokok Ligájában, ellenben megnyerte az Európa Ligát. José Mourinhónak két játékosa, Jones és Bailly is eltiltott, utóbbi hiányát a hétvégi, Stoke elleni meccs után aligha bánják a csapat hívei. A Basel kiemelkedik a svájci bajnokságból, a tavasszal sorozatban nyolcadszor végzett az élen, hatszor duplázva. Serey Dié nem játszhat, ez érzékeny veszteség lehet a csapatnak. A piros-kékek a 99. BEK/BL-mérkőzésüket játsszák.

B csoport: A Celtic története fényesebb a bajnokok tornáján, mint a párizsiaké (nem árt emlékeztetni arra: a skótok nyerték meg elsőként a brit csapatok közül a trófeát 1967-ben), de ez nem feltétlenül a jelenből táplálkozik. Ugyanakkor a hazai BL-meccsein általában jól szerepel, 2014 nyara óta, a selejtezőket is beleértve 12 mérkőzésből, csak a Mönchengladbachtól és a Barcelonától kapott ki. Utóbbi meccsen, tavaly novemberben Messi lőtte mindkét gólt, az elsőnél az immár a PSG-ben játszó Neymar adta a gólpasszt. A franciák számára a mostani szezonban a BL az igazi fokmérő, Glasgow-ban (Di María és Pastore, a két argentin sérülése miatt) az Areola – Daniel Alves, Marquinhos, Thiago Silva, Kurzawa – Rabiot, Verratti, Thiago Motta – Mbappé, Cavani, Neymar tizenegyel tervezik kezdeni.

A Bayern a hétvégén kikapott a Hoffenheimtől, de aligha ebből kell kiindulni az Anderlecht elleni meccs előtt. Akadt olyan idény a hetvenes években (1975–1976), amelyben az Anderlecht nyerte meg a második számú, a Bayern pedig az első számú európai kupát, de annak már több mint negyven éve. Most nincs egy súlycsoportban a két csapat. A bajorok 2013. december 10. óta csak a Real Madrid ellen veszítettek hazai BL-meccset, sőt 2011. március 5. óta csupán angol vagy spanyol rivális ellen veszítettek pontot. A BL-ben a topligákon kívüli ellenfél legutóbb 2006-ban tudott pontot szerezni a Bayern otthonában, akkor a lisszaboni Sporting bekkelt ki egy 0-0-t.

C csoport: A Chelsea „egzotikus” ellenfelet fogad, a királykategória főtáblájának első azeri csapatát, a Qarabag FC-t. A „kékeknél” Gary Cahill visszatér, Eden Hazard egyelőre csak a kispadra ül, Danny Drinkwater sérült. Antonio Conte rotálást ígér, tekintettel arra, hogy 21 napon belül hét mérkőzést játszik a csapata. Az azerieket, elmondása szerint, ismeri valamennyire az olasz edző, mivel még szövetségi kapitányként játszott a Squadra Azzurrával a válogatottjuk ellen. Talán él valakiben egy olyan kép, hogy a Qarabag egy külföldiekkel teletömött, összevásárolt, netán honosítottakkal megerősített alakulat – nem az. Mindössze egy orosz, egy ukrán és két macedón légiósa van.

Az AS Roma a Sampdoria elleni, hétvégi bajnokija elmaradt az Itáliát sújtó rossz idő miatt, így legalább pihentek a játékosai. Mind a sárga-bordók (Alisson Becker – Bruno Peres, Manolasz, Juan Jesus, Kolarov – Strootman, De Rossi, Nainggolan – Defrel, Džeko, Perotti), mind a vendég Atlético (Oblak – Vrsaljko, Godín, Giménez, Filipe Luís – Koke, Gabi, Ñíguez, Carrasco – Griezmann, Torres) erős tizeneggyel áll ki. A „farkasok” az olasz bajnokságban általában jó hazai mérleggel rendelkeznek, ezért meglepő, hogy a BL-ben mennyire más a helyzet. A legutóbbi hét meccsükből csak egyet nyertek meg az Olimpicóban. Az elmúlt években mindig megkaptak a csoportba egy spanyol élcsapatot, a Barcelonával döntetlent játszottak 2015-ben, a Real Madridtól kikaptak 2016-ban.

D csoport: A nagy sláger a Barcelona és a Juventus mérkőzése. A két csapat tavasszal, az egyenes kieséses szakaszban is találkozott, akkor az olaszok a hazai 3-0 után nem szereztek, de nem is kaptak gólt a visszavágón, és simán továbbjutottak. Azóta mindkét csapatnál alapos változások történtek, de a jelek szerint ez egyiket sem viselte meg, mindkettő remekül kezdte a bajnokságot. Lionel Messi még sohasem szerzett gólt Gianluigi Buffon ellen, ez a párharc egyik slágere. A másik Paulo Dybala játéka, a nyáron felvetődött Katalóniában a szerződtetése, de a Juve nem adta. A Real Madrid elleni BL-döntőben kiállított Cuadrado eltiltott, nem játszhat.

A pireuszi Olympiakosz tavaly lemaradt a Bajnokok Ligájáról, idén, miután legyőzte a szerb Partizant, majd a horvát NK Rijekát, eljutott a főtáblára. A görögök keretében 21 légiós szerepel, az UEFA honlapja által megjósolt kezdő tizenegy mind a tíz mezőnyjátékosa külföldi. A hazája bajnokságában még százszázalékos, öt győzelemmel álló Sportingban tizenöt légiós vár bevetésre készen. A portugálok a főtábla előtti utolsó állomásnál értékes és fölényes idegenbeli győzelmet arattak Bukarestben az egykori Steaua, az FCSB ellen (5-1), ami azért is feltűnő volt, mert előtte tíz vendégként játszott BL-meccsükön mindössze három pontot szereztek, nyeretlenek maradtak.

A keddi program

A csoport: SL Benfica–CSZKA Moszkva, Manchester United–FC Basel.

B csoport: Bayern München–RSC Anderlecht, Celtic FC–Paris SG.

C csoport: Chelsea FC–Qarabag, AS Roma–Atlético Madrid

D csoport: FC Barcelona–Juventus, Olympiakosz–Sporting CP

(Minden találkozó 20.45-kor kezdődik)