Botkáék már rég mosolyogtak ennyit

InfoRádió
2017. szeptember 10. 18:29
Botka Dávid és Mesterházi Márk nem ért célba a Barum Rallyn, de a verseny minden kilométerét élvezte a páros.

A lengyelországi Európa-bajnoki futam után a cseh versenyen indult a Botka Rally Team csapata. Ahogy a Rzeszowban, úgy Zlínben is Mesterházi Márk navigált. Sajnos nem látták meg a céldobogót, de nagyon élvezték a verseny minden megtett kilométerét. „Már régen mosolyogtam annyit, mint most. Annyira élveztük a versenyzést! A kocsi tökéletes volt, amíg mentünk” – értékelt a ralis.

Két évvel ezelőtt még a Mitsubishivel szerepelt itt Botka Dávid, és összetettben hasonló eredményeket ért el a gyorsasági szakaszokon, mint most az új Skodájával. A két év alatt annyi változott, hogy 20 R5-ös autóval több nevezett erre a futamra.

„Természetesen a mostani helyezésünkkel nem voltam elégedett, de sajnos ez van. Gyorsan mentünk, de az eleje űridőket megy. A második nap már a mi eredményeinkkel sem volt gond. Szerintem ha egy vb-futamon elindulnánk, ott sokkal könnyebb dolgunk lenne, mint az Eb-n. Itt sokkal sűrűbb a kategória, már az első húszban sincs miért szégyenkezni!

És talán ami a legfontosabb a tavalyi szezon után: élveztem minden kilométerét a futamnak a Skodával"

- fejtette ki.

Egy kicsit segítette a fiúkat a pályaismeret. „A gyorsasági szakaszokból többet ismertünk. Ami olyan volt, mint tavaly, azon mentünk a legjobbat. Sokat számít a pályaismeret, az egyértelmű és a csehek nagyon jól mennek mindenhol, otthon aztán még jobban...” – mondta a pilóta.

„A végén, mielőtt megálltunk volna, sikerült már a legjobb 10 között menni, az utolsó mért gyorsunkon megelőztük Magalhaes-t, aki a második a bajnokság éves értékelésében, de Gryazin és a helyi menőkből többen is mögöttünk végeztek.”

Nem csak a versenyzők, de a nézők körében is nagyon népszerű a Barum Rally. Egész Zlín rally lázban ég ilyenkor és a pályák mellett is rengeteg a szurkoló. „Megint nagyon jó érzés volt a magyar zászlókat látni. A nézők között nagyon sok magyar versenyző volt kint, sokakkal találkoztunk a szervizparkban. Jó érzés volt, hogy látszott rajtuk, hogy szurkolnak nekünk is.”

Nem jutott el a csapat a céldobogóig: „Nem tudtuk befejezni a versenyt.” – mondta Botka Dávid. - „Van egy alkatrész az autóban, amit 600 kilométerenként ki kell cserélni. Ezt a futam előtt a csehet kicserélték, amikor felújításon esett át a motor, váltó és difi. Sajnos egy gyári hibás alkatrész került beépítésre a differenciálműbe. Amikor az utolsó előtti gyorsunkról lejöttünk, akkor furán állt meg az autó. Tolatnom kellett és egy fog letört az áttételből és teljesen rendbe rakta a váltónkat és mindent, amit ott lehetett.”

A szezon következő versenye az olasz futam, a Rally di Roma Capitale. Az olasz főváros történelmi központja, a Colosseum mellett is elhaladó versenyt szeptember közepén rendezik, de még kérdéses, hogy a csapat rajthoz tud e ott majd állni: „Azon múlik, hogy addigra elkészül e a váltónk, amit a Barum után haza sem hoztunk, kint hagytunk a cseheknél.”