Nem kiabálna el semmit a 18-szoros világbajnok

Infostart
2017. szeptember 8. 11:51
Csay Renáta és Solti László is dobogóra vágyik a hétvégi maratoni kajak-kenu világbajnokságon.

A Győr tizennyolcszoros világbajnok kajakozója az Európa-bajnokság után nem sokat pihent, mert minél minőségibb munkát igyekezett elvégezni a most hétvégi dél-afrikai vb-re.

„Az edzéseredmények és az idők alapján úgy érzem, jó formában vagyok, de nem kiabálnék el semmit. Meglátjuk, hogy ezt sikerül-e átmenteni a versenyre” – mondta a rekordvilágbajnok, majd hozzátette: szerencsére a sérülés sem hátráltatta a párosukat.

Jelezte, hogy Bara Alexandrával hosszú edzőtáborozáson van túl.

„Többet gyakoroltuk a párost, mint az Eb előtt. Az utolsó finomításokat is elvégeztük. Bátran kijelenthetem, hogy egyesben és párosban is a dobogós hely megszerzése a cél” – mondta az InfoRádió Víztükör című műsorában.

Százszázalékos teljesítményre törekszik Solti László is, aki ismét Boros Adriánnal indul párosban.

Az Újpest világbajnok kajakozója nem szeretett volna a jelenlegi formájáról beszélni, még az esélylatolgatásba sem ment bele, egyet azonban biztosra vett.

„Száz vagy akár száztíz százalékot hozunk ki magunkból, az eredmény pedig már nem tőlünk függ” – fogalmazott.

Solti László szerint a címvédő Hank McGregoréknak nagy előnyt jelenhet a hazai pálya, ahogy nekik is az volt győri helyszín a 2015-ös vb-n.

"A család, az ismerősök és a hazai szurkolók nagy motivációt adhatnak nekik. Még nem voltam ott, de szerencsére Adrián többször is, így ő ismeri a terepet" – fogalmazott az InfoRádióban a maratoni kajakozó, aki egyre jobban a gyorsasági szakággal is kacérkodik.

Az elmúlt három hetet a tolnai edzőközpontban töltötte. A vb-n ismét erős mezőnyre számít, és külön kiemelte a másik magyar egységet, amely szerint az utóbbi idők egyik legjobbja.

Jó kezdés

a csütörtöki nyitónapon öt korosztályos számban végeztek az első helyen. A magyar szövetség tájékoztatása alapján a lányoknál ifjúsági kajakban Csikós Zsóka szerezte meg az aranyérmet Fekete Dorina előtt, az U23-asoknál Mihalik Sára győzött, míg Czéllai-Vörös Zsófia ezüstérmes lett. Ifjúsági kenuban Bragato Giada diadalmaskodott, de a kevés induló - szám szerint négy - miatt ez nem volt hivatalos vb-versenyszám.