Sós Csaba: az új elnök már az úszásból érkezik

InfoRádió
2017. szeptember 1. 16:48
Sós Csaba, aki egyszerre volt a Magyar Úszó Szövetség szakmai alelnöke és a válogatott szövetségi kapitánya, sajnálja Bienerth Gusztáv elnök leváltását, de nem lepte meg a közgyűlés döntése. A szakember nem pályázik újra az alelnöki posztra, és szerinte az új elnököt már az úszás berkein belül találják majd meg.

Visszahívta posztjáról Bienerth Gusztáv elnököt a Magyar Úszó Szövetség rendkívüli közgyűlése. Sós Csaba szövetségi kapitány az InfoRádiónak elmondta, nem lepte meg a döntés, és tudott róla, hogy bizonyos egyeztetés már zajlott a háttérben.

"Abban is biztos voltam, hogy elnök urat visszahívják, amit személy szerint sajnálok, mert ő nevezett ki arra a posztra, amelyre én nagyon régóta vágytam" - mondta a kapitány, akinek most a közgyűlés szeptember 24-i folytatásáig sok teendője van. Nem akarták, hogy új közgyűlést kelljen összehívni, mert akkor legalább harminc napot várni kellett volna, de mint mondta, erre nincs most idő. 

"Rengeteg a teendő, elő kell készíteni az őszi edzőtáborokat, a Heraklész-programot, a jövő bajnoki programot, a régióvezetőkről kell dönteni, megnézni, hogy áll költségvetés. Az is eldöntöttem, hogy akik az ifi Eb-n voltak, őket novemberben el akarom küldeni edzőtáborba, jelezni akarom, hogy észrevettük őket" - mondta Sós Csaba.

A szakember eddig a kapitányi poszt mellett a szövetség szakmai alelnöke is volt, de most bejelentette,

nem akar szakmai alelnökként dolgozni tovább.

"Szövetségi kapitány vagyok, meg van egy egyetemi állásom is, ez épp elég lesz nekem. Sokan támadtak a kettős feladat miatt, amit nem tartottam túl ízlésesnek. Ezt egy pár hónapig lehet vinni, egy próba volt, korábban ilyen nem volt. Az igazi érdemi testület ezentúl jogi értelemben nyilván  az elnökség lesz, de szakmailag az edzőbizottság. Ennek a létrehozását én javasoltam, és talán ez az, ami miatt stabilan jöttem ki ebből a viharból" - mondta Sós Csaba, aki úgy látja, lehet több elnökjelölt is, de nagyon valószínűnek tartja, hogy

az új szövetségi vezető már az úszásból érkezik.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
170901 SPO1 1410 Úszás - Sós Csaba FD-DZST
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást