Sarapova vár Babosra

InfoRádió / MTI
2017. augusztus 29. 08:44
Marija Sarapova bravúros győzelemmel tért vissza Grand Slam-tornán: a 30 éves játékos a második helyen kiemelt román Simona Halepet múlta felül az amerikai nyílt teniszbajnokság hétfői napján.

A nyitóforduló slágermérkőzése a várt színvonalas küzdelmet hozta, amelyben 2 óra 46 perc alatt a US Open 2006-os bajnoka kerekedett felül. Az orosz sztár háromjátszmás diadalát követően percekig sírt.

A következő körben Babos Tímea lesz az ellenfele.

Az ötszörös GS-győztes, volt világelső teniszező április óta versenyez, miután letöltötte 15 hónapos eltiltását, amelyet doppingvétség - meldonium használata - miatt kapott. Azóta több tornán szabadkártyával indult, de a Roland Garroson és Wimbledonban nem játszhatott. A világranglistán jelenleg 146. Sarapova legutóbb a 2016-os Australian Openen vett részt Grand Slam-viadalon, a US Openen pedig 2014-ben indult ezt megelőzően.

A játéknap legnagyobb meglepetését a magyar származású brit Johanna Konta kiesése jelentette: a hetedik helyen kiemelt játékost a világranglistán 78. szerb Aleksandra Krunic búcsúztatta három játszmában.

Eredmények:

férfiak, 1. forduló (a legjobb 64 közé jutásért):

-------------------------------------------------

A. Zverev (német, 4.)-King (barbadosi) 7:6 (11-9), 7:5, 6:4

Thompson (ausztrál)-Sock (amerikai, 13.) 6:2, 7:6 (14-12), 1:6, 5:7, 6:4

Pouille (francia, 16.)-Bemelmans (belga) 6:3, 6:4, 6:4

Querrey (amerikai, 17.)-Simon (francia) 6:4, 6:3, 6:4

Muller (luxemburgi, 19.)-Tomic (ausztrál) 3:6, 6:3, 6:4, 6:4

Ramos (spanyol, 20.)-Isztomin (üzbég) 4:6, 7:6 (7-4), 7:5, 6:7 (3-7), 7:5

M. Zverev (német, 23.)-Kwiatkowski (amerikai) 7:6 (7-5), 4:6, 4:6, 7:5, 6:3

Lu (tajvani)-Hacsanov (orosz, 25.) 4:6, 6:2, 6:3, 6:3

Shapovalov (kanadai)-Medvegyev (orosz) 7:5, 6:1, 6:2

Gulbis (lett)-Giannessi (olasz) 6:4, 6:7 (3-7), 6:2, 7:5

Sela (izraeli)-Eubanks (amerikai) 6:2, 6:4, 6:2

Albot (moldovai)-Escobedo (amerikai) 7:5, 4:6, 6:2, 6:4

Fabbiano (olasz)-Smith (ausztrál) 7:6 (7-5), 6:4, 3:6, 7:6 (7-4)

Tipsarevic (szerb)-Kokkinakis (ausztrál) 6:7 (5-7), 3:6, 6:1, 7:6 (7-2), 6:3

Lorenzi (olasz)-Sousa (portugál) 4:6, 6:3, 7:6 (7-4), 6:2

Coric (horvát)-Vesely (cseh) 7:6 (7-5), 7:6 (7-2), 6:2

Donaldson (amerikai)-Baszilasvili (grúz) 6:0, 4:6, 6:3, 7:6 (8-6)

korábban:

Cilic (horvát, 5.)-Sandgren (amerikai) 6:4, 6:3, 3:6, 6:3

Tsonga (francia, 8.)-Copil (román) 6:3, 6:3, 6:4

Isner (amerikai, 10.)-Herbert (francia) 6:1, 6:3, 4:6, 6:3

Carreno Busta (spanyol, 12.)-King (amerikai) 6:3, 6:2, 7:6 (7-5)

Kukuskin (kazah)-Ferrer (spanyol, 21.) 4:6, 6:3, 6:2, 6:1

Anderson (dél-afrikai, 28.)-Aragone (amerikai) 6:3, 6:3, 6:1

Schwartzman (argentin, 29.)-Berlocq (argentin) 6:2, 6:1, 6:3

Mahut (francia)-FUCSOVICS 6:3, 2:6, 6:4, 2:6, 7:6 (7-3)

Paire (francia)-Lacko (szlovák) 6:3, 6:2, 7:6 (7-5)

Csung (dél-koreai)-Zeballos (argentin) 3:6, 7:6 (10-8), 6:4, 6:3

Mayer (német)-Dutra Silva (brazil) 7:5, 0:6, 6:3, 6:4

Johnson (amerikai)-Almagro (spanyol) 6:4, 7:6 (7-2), 7:6 (7-5)

Donszkoj (orosz)-Haider-Maurer (osztrák) 7:6 (7-3), 5:1-nél Haider-Maurer feladta

Edmund (brit)-Haase (holland, 32.) 6:3, 7:5, 6:3

Norrie (brit)-Turszunov (orosz) 7:6 (9-7) 6:1-nél Turszunov feladta

nők, 1. forduló (a legjobb 64 közé jutásért):

---------------------------------------------

Sarapova (orosz)-Halep (román, 2.) 6:4, 4:6, 6:3

Wozniacki (dán, 5.)-Buzarnescu (román) 6:1, 7:5

Krunic (szerb)-Konta (brit, 7.) 4:6, 6:3, 6:4

V. Williams (amerikai, 9.)-Kuzmova (szlovák) 6:3, 3:6, 6:2

Cibulkova (szlovák, 11.)-Cepelova (szlovák) 6:7 (5-7), 6:3, 6:2

Sevastova (lett, 16.)-Witthöft (német) 7:5, 6:1

Barty (ausztrál)-Konjuh (horvát, 21.) 4:6, 6:0, 6:1

Peng (kínai, 22.)-Hesse (francia) 6:4, 6:1

Lucic-Baroni (horvát, 29.)-Puig (Puerto Ricó-i) 6:4, 6:7 (4-7), 7:6 (7-4)

Stephens (amerikai)-Vinci (olasz) 7:5, 6:1

Tomljanovic (ausztrál)-Larsson (svéd) 7:5, 6:4

Vekic (horvát)-Maia (brazil) 6:2, 6:1

Cseng (kínai)-Van Uytvanck (belga) 6:4, 3:6, 6:1

Dodin (francia)-Parmentier (francia) 3:6, 6:0, 7:6 (8-6)

Suarez Navarro (spanyol)-Soylu (török) 6:4, 6:2

Makarova (orosz)-Barthel (német) 6:2, 6:1

Szasznovics (fehérorosz)-Boserup (amerikai) 6:2, 6:2

korábban:

Muguruza (spanyol, 3.)-Lepchenko (amerikai) 6:0, 6:3

Kvitova (cseh, 13.)-Jankovic (szerb) 7:5, 7:5

Garcia (francia, 18.)-Martincova (cseh) 6:0, 6:1

Szakkari (görög)-Bertens (holland, 24.) 6:3, 6:4

Görges (német, 30.)-Beck (német) 6:1, 6:0

Rybarikova (szlovák, 31.)-Giorgi (olasz) 6:3, 6:4

BABOS-Golubic (svájci) 7:5, 5:7, 7:5

Kenin (amerikai)-Davis (amerikai, 32.) 7:5, 7:5

Rodionova (ausztrál)-Hogenkamp (holland) 7:5, 7:5

Alekszandrova (orosz)-Zaja (német) 6:2, 6:3

Kr. Pliskova (cseh)-Egucsi (japán) 6:2, 6:2

Cornet (francia)-Watson (brit) 6:4, 6:4

Vickery (amerikai)-Vihljanceva (orosz) 4:6, 6:4, 6:1

Kozlova (ukrán)-Begu (román) 6:2, 7:6 (9-7)

Tuan (kínai)-Liu (amerikai) 7:6 (10-8), 7:6 (7-3)