Meghalt a versenyző, akit a Duna Arénában élesztettek újra

InfoRádió
2017. augusztus 22. 13:59
Egy 65 év körüli férfinak leállt a szíve és elmerült a vízben a Duna Arénában zajló FINA Masters világbajnokságon. Sikerült újraéleszteni, a Városmajori Szív és Érgyógyászati Klinika intenzív osztályán kezelték.

A hirtelen szívhalál oka infarktussal szövődött súlyos koszorúér-betegség volt, többszörös szűkületek és elzáródások voltak láthatóak - mondta később Merkely Béla, a FINA Orvosi egészségügyi ellátásért felelős vezetője.

A versenyzőt műszívre tették, súlyos állapotban feküdt az intenzív osztályon.

Bár akkor úgy tűnt, sikerült stabilizálni az állapotát és túlélheti az amúgy kis esélyekkel kecsegtető esetet, a spanyol Sport című lap az ország úszószövetségére hivatkozva kedden azt írta, hogy Antonio Sánchez Mondéjar kedden hajnalban elhunyt.