eur:
394.29
usd:
370.35
bux:
65674.41
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Mindent beismert a magyar játékos

Babos Tímea az idén váratlanul gödörbe került, az utóbbi nyolc egyéni mérkőzését elveszítette. Önmagát hibáztatja, azt állítja, túl türelmetlen volt, ezért nem jöttek az eredmények. A soproni teniszező erről a Magyar Időknek beszélt.

A háromszoros junior Grand Slam-győztes játékos keményen edz, töretlenül bízik az edzőjében és párostársában, hosszú évekre tervez a pályán, s amíg az egészsége engedi, ott lesz a WTA Tour mezőnyében - derül ki abból az interjúból, amelyet Babos Tímea adott a Magyar Időknek.

A teniszező elmondta, az új szezon eleje nem úgy alakult, ahogy szerette volna. Kedvező helyzetekből veszített mérkőzéseket, és ezek rossz hatással voltak az önbizalmára.

Elég kritikus voltam önmagammal szemben, ez pedig az utóbbi időszakban alaposan kihatott a meccseimre, sőt még az edzéseimre is. Igyekszem változtatni, remélem, hamarosan ennek látható és érezhető hatása lesz – fogalmazott.

Hozzátette, legalább ugyanannyit és ugyanolyan keményen készül, mint korábban.

Eddig is mindent megtettem, és most is mindent megteszek azért, hogy egyesben és párosban is jó eredményeket érjek el. Türelmetlen voltam magammal az utóbbi hónapokban, ezt el kellett volna kerülnöm - mondta Babos Tímea.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×