eur:
395.03
usd:
365.46
bux:
65440.33
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Elvesztette főszponzorát a NOB

Negyvenegy év után felbontotta főszponzori szerződését a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal (NOB) a McDonald's gyorsétteremlánc.

A NOB pénteki közlése szerint a felek megállapodtak az egyezség azonnali megszüntetéséről, amelyből így három évvel korábban lépett ki az amerikai cég.

A McDonald's egyike volt annak a 13 főtámogatónak, amelynek szerződése volt a 2018-as pjongcsangi téli, és a 2020-as tokiói nyári játékokra, amelynek alapján a négyéves ciklusban több mint egymilliárd dollárral segítette az olimpiai mozgalmat.

A multinacionális vállalat 1968 óta támogatta az ötkarikás játékokat, 1976 óta pedig egyik főszponzora volt. A jövő évi, dél-koreai téli olimpián ugyanakkor nemzeti együttműködő partnerként jelen lesz.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×