eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar
Milyen lesz a veszprémi búcsúajándék?

Milyen lesz a veszprémi búcsúajándék?

Sorozatban negyedszer készülhet a férfi kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjére a Veszprém.

Eseménydús és hullámzó egy éven van túl a Telekom Veszprém kézilabdacsapata. Xavi Sabaté együttese tavaly május végén máig érthetetlen módon kilencgólos előnyből bukta el a Bajnokok Ligája döntőjét Kölnben a lengyel Kielce ellen, majd a nyáron tovább erősítettek az amúgy sem gyenge kereten, de a korábbi évekhez képest így is több vereséget szenvedett ősszel. A BL-ben nem várt döntetlenek mellett simán kikapott legnagyobb riválisaitól, a PSG-től és a Barcelonától, a hazai bajnokság alapszakaszában pedig a Szegedtől is. Való igaz, hogy az együttest sok sérülés sújtotta, de az látszott, hogy az új igazolások egy részében nem bízik a szakvezető, Marko Kopljar, Ancsin Gábor és Blaz Bagotinsek is alig szerepelt, pedig őket az öregedő kulcsemberek pihentetése miatt szerződtették.

A Veszprém azonban ebből a helyzetből is felállt,

és olyan tavaszt produkált, amellyel megmutatta, sosem lehet leírni. A BL-ben a Zagreb és a Montpellier is ráijesztett a csapatra, de mindkétszer jól reagáltak Nagy Lászlóék, a Magyar Kupa döntőjét egy remek helyzetfelismerésnek köszönhetően nyerték meg, ahogy a bajnoki döntőben is felálltak a padlóról, és ötgólos hátrányból állva hagyták az utóbbi évek legkompaktabb Szegedét. Egyedül a SEHA Liga döntője lóg ki a sorból, a Vardar jobbnak bizonyult.

A feltámadáshoz kellett, hogy a kapusteljesítmény és a védekezés feljavuljon, hogy Aron Palmarsson felépüljön és formába lendüljön, valamint az is, hogy Lékai Máté több lehetőséget kapjon.

Ezzel együtt a Veszprém idén nem esélyesként várja a kölni hétvégét, amelyen a legutóbbi két évben is döntőt játszott, de ennek nem feltétlenül az az oka, hogy a magyar csapat lett gyengébb - maximum egy évvel idősebbek a kulcsemberek -, hanem a riválisok erősödtek.

Különösen a szombati elődöntőbeli ellenfél, a Paris Saint-Germain, amely a legnagyobb költségvetéssel gazdálkodik, és minden poszton világsztárok – Luka és Nikola Karabatic, Thierry Omeyer, Mikkel Hansen, Luc Abalon, Daniel Narcisse, Uwe Gensheimer - alkotják keretét.

"Egyénileg a párizsiak a mezőny legjobbjai, viszont

Európa legjobb védelme a miénk.

Nagyon nehéz és izgalmas mérkőzés vár ránk, biztos vagyok benne, hogy apróságok döntenek majd" - mondta Sabaté a meccs előtt.

"A négyes döntőnek nincs esélyese, a legjobb csapatok vannak itt, és ezek közül a miénk az egyik. Az elmúlt négy évben csak a Veszprém tudott minden alkalommal eljutni idáig" – emelte ki a BL-döntő után távozó spanyol edző, aki szerint együttesén tavaly sem volt nyomás és idén sincs.

"Most vagyunk a legjobb formában, így terveztük. Mindenki egészséges és nagyon motivált. Bízom benne, hogy nagy élmény lesz számunkra a torna, és persze fantasztikus szurkolóinknak is" - mondta.

Nagy László csapatkapitány is úgy nyilatkozott, hogy jó passzban vannak, sérültjeik nincsenek, tehát

mindenki harcra készen várja a szombati játéknapot.

Elárulta, hogy néztek részleteket a PSG elleni őszi csoportmérkőzéseik felvételéből, valamint a franciák Szeged elleni negyeddöntőjéből és a közelmúltbeli bajnoki meccseikből is.

"Mindent láttunk, amit a párizsiak tudnak és játszottak az elmúlt mérkőzéseken. Maximálisan optimisták vagyunk, de szerintem a többi csapat is hasonlóan gondolkodik, mindenki szeretné a végső győzelmet, mi is közéjük tartozunk" - tette hozzá Nagy László.

A klasszis jobbátlövő szerint a magyar csapat nem esélyesként érkezett Kölnbe, "de bízom benne, hogy ez a mi malmunkra hajtja a vizet, igyekszünk élni a lehetőséggel".

A svéd beálló, Andreas Nilsson elismerte, hogy egy ideig súlyos mentális teher volt a játékosokon. "Bárhogyan is, de

azt a csalódást most már magunk mögött kell hagynunk.

Nem lehet egy teljes évig ezen keseregni. Tovább kell menni, és mi pontosan ezt tettük. Készek vagyunk újra nekivágni a csúcsnak" - tette hozzá.

A francia csapat bosnyák származású vezetőedzője, Zvonimir Serdarusic hangsúlyozta, rendkívül kiegyenlítettek a torna erőviszonyai, ezért lehetetlen megjósolni, kik jutnak a döntőbe és melyik csapat nyeri idén a BL-t. Hozzátette, igyekeztek nagyon alaposan felkészülni a Veszprém játékából, amelyet jól ismernek.

A program

szombat, elődöntők:
Telekom Veszprém - Paris Saint-Germain (francia) 15.15
Vardar Szkopje (macedón)-Barcelona (spanyol) 18.00
vasárnap, helyosztók:
a 3. helyért 15.15
döntő 18.00

A PSG-t 2014-ben és 2015-ben is a Veszprém búcsúztatta a negyeddöntőben. Az eddigi nyolc alkalommal egy döntetlen mellett négyszer a magyar, háromszor a francia csapat győzött. A mostani szezonban azonos csoportban szerepeltek, és mindkét őszi meccsüket a párizsiak nyerték. A párizsi csapat 12 győzelemmel és két vereséggel csoportja második helyén zárt, majd a nyolcaddöntőben a szintén francia Nantes, a negyeddöntőben pedig a MOL-Pick Szeged csapatát is egy győzelemmel és egy döntetlennel búcsúztatta. Franciaországban a bajnokságot és a Ligakupát megnyerte, a Francia Kupából viszont már a nyolcaddöntőben kiesett.

A veszprémieknél Xavi Sabaté mellett Kölnben búcsúzik két rutinos játékos, Gulyás Péter és Iváncsik Gergő is, és biztosan távozik Kopljar mellett Chema Rodriguez is. A keret nyáron jelentősen átalakul, a kispadra pedig Ljubomir Vranjes érkezik. A 2012-ben kezdett spanyol modell így ezen a hétvégén búcsúzik - vasárnap estére kiderül, hogy milyen eredménnyel.

Címlapról ajánljuk
Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

A világbajnok BMX freestyle-os néhány évre abbahagyta a versenyzést, de amikor a sportága bekerült az olimpiai programba, hamar visszatért. A népszerű influenszer az InfoRádióban elmondta: a BMX freestyle-ban nem lehet előre jósolni vagy esélyeket latolgatni, sok tényezőtől, körülménytől függ, hogy sikerül egy-egy verseny, de a kvótaszerzés lesz a célja a júniusi, budapesti olimpiai selejtezőn.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
Forgalmi dugóba került az építőipar

Forgalmi dugóba került az építőipar

A 2022-es háborús és inflációs válság után nem egészen 2 évvel tulajdonképpen adottak a feltételek ahhoz, hogy a magyar építőipar és azon belül a lakásépítések lendületet kapjanak. Mégsem ez történik, az ágazati szereplők és szakértők szerint 2024-ban és még 2025-ben is kevesebb lakás készül el Magyarországon, mint 2023-ban, pedig az sem volt már egy jó év. Kicsit több mint egy évnyi válságtünet tehát bő 3 éves szakadékot hagy maga után. A gyors lassulás, lassú gyorsulás problémája ismert jelenség az autópálya-üzemeltetésben, a következménye bosszantó torlódás.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×