eur:
393.75
usd:
365.49
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Meglepő titkokat árult el a BL-győztes edző

Meglepő titkokat árult el a BL-győztes edző

A Szolnok története során először nyerte meg a vízilabda Bajnokok Ligáját, és Cseh Sándor, a csapat vezetőedzője a sikerhez vezető útról, az elvégzett munkáról és az apró titkokról is beszélt a vlv.hu-nak adott interjúban.

Tavaly, a szezon kezdete előtt Cseh Sándor úgy gondolta, hogy a Szolnok papíron egy kicsit gyengébb lesz, viszont az edző kitalált valamit, amiről azt gondolta, ha át tudja ültetni a csapatba, akkor ugyanolyan sikeresek lehetnek, mint korábban. Rájött, hogy nem több edzésre, taktikára van szükség, hanem arra, hogy

egy csapatnak, egy játékosnak egyszerűnek és keménynek kell lennie.

"Ezen a szinten úgy folyik a munka, hogy az edző megmondja, hogy mit kell csinálni, begyakoroljuk, megnézzük, kielemezzük, hogy megy. És mire a legfontosabb mérkőzésekhez érünk, már nem kell se jobbra, se balra nézni, hanem egész egyszerűen, kőkeményen menni előre. Ezt nyilván úgy is összefoglalhatjuk, hogy mentálisan erősebbnek kell lenni. És én ennek a mentális erősségnek a kialakításában építettem a játékosok egójára" - mondta az edző a vlv.hu oldalnak adott interjúban.

Hosszan elbeszélgetett ezért a játékosokkal, például Varga Dénest rá tudta venni, hogy tegye oda magát minden mérkőzésen, legyen például végre gólkirály, és az is lett. Ezt a fajta mentalitást próbálta megértetni minden játékossal. 

"Nekem meggyőződésem, hogy egy csapat minél jobb, annál egyszerűbben játszik és azt az egyszerű játékot képes nagyon jól megcsinálni. Abban a pillanatban, ha erre nem képes egy társaság, elkezd különböző dolgokkal kompenzálni" - mondta az elképzeléseiről. Ezért az elmúlt három évet a gyorsaságra tette fel, csak olyan játékosokat próbáltak igazolni, akiknek jó az állóképességük, a védekezésben nem fáradnak el, így minden adódó alkalommal próbálnak lefordulni.

A szezonban  többször voltak mélyponton. Kétszer kaptak ki, az első meccsükön az OSC ellen hazai pályán, és Egerben a bajnoki szezon utolsó meccsén. De mélypont volt az a hét is Cseh Sándor szerint, amikor az elődöntőt játszották az OSC-vel, és látványra, izgalomra az év meccse az idei bajnokságban a Szolnok-OSC harmadik elődöntő volt, ahol majdnem elbuktak.

A sikeresen megvívott Bajnokok Ligája hatos döntő előtt két dolgot eltitkoltak.

Egyrészt hétfőn és kedden még három kemény edzőmérkőzést játszottak az Olympiakosszal, másrészt Varga Dénes megsérült a bajnoki döntő harmadik meccsén, kapott két rúgást, amitől két helyen is megzúzódott a bordája, ezért a Final Six első meccséig nem is edzett a csapattal. A Duna Arénában ezért nem lőtt gólt, de

óriási fájdalmat leküzdve csendben és borzasztó keményen, meccsenként három negyedet védekezett. 

"Nagyon ritkán van olyan, hogy egy fárasztó klubszezon után, amikor már mindenki várja a nyarat, arra gondolnék: ez most annyira összeállt, hogy kár, hogy vége van. Ez az érzés megvolt, és tudom, hogy nemcsak bennem, hanem a játékosokban is" - mondta Cseh Sándor a BL-döntő előtti izgalomról. A fináléban végül magabiztosan nyertek a címvédő Jug Dubrovnik ellen, de egyáltalán nem volt sima mérkőzés.

"Minél nagyobb a tét egy mérkőzésen, annál nagyobbak a kilengések jobbra, balra. Előfordulhatott volna az is, hogy elmegy 3-1 után 5-1-re a Dubrovnik, és összeesünk. De mivel 3-1 után 4-6 lett, a Dubrovnik esett össze" - mondta a szakember, de hozzátette, az első három negyed után az utolsó játékrész valóban könnyebb volt már.

A siker titkáról azt mondta, az elmúlt pár hétben volt néhány olyan dolog, amelynek nagy fontosságot tulajdonít. Például amikor 7-3-ra vezettek Egerben a döntő harmadik mérkőzésén, a 35 éves Zivko Gocic, aki előtte az egész két és fél meccset végigküzdötte, jelentkezett nála a nagyszünet után, hogy ő megy a labdáért. És elhozta az ellenfél nagyon gyors, 21 éves játékosa elől...

A másik Aaron Younger esete, akinek a BL-döntő előtti szombaton megszületett a kisfia. A felesége Szegeden szült, nekik pedig hétfőtől napi két edzésük volt, így nem tudott a családjával lenni. Cseh felajánlotta neki, hogy a szerda reggeli edzésre ne jöjjön, hanem legyen a családjával, de szerda reggel ő volt az első, aki megérkezett az edzésre.

Harmadikként említette Varga Dénes sérülését, negyediknek pedig egy nagy vitát a centerrel, Kis Gáborral nem sokkal a Final Six előtt, amit még meg tudtak beszélni, és végül Kis csapat egyik legjobbja volt a Duna Arénában. 

A nyáron három játékos, Varga Dénes, Vámos Márton és Ugo Crousillat távozik, Bátori Bence, Zalánki Gergő és Milos Csuk érkezik, és Cseh Sándor már azon gondolkozik, hogy alakítja ki a következő sikercsapatot. 

"Ezen nem nyáron fogok elkezdeni agyalni, mert sajnos ilyen vagyok, hogy már az évzáró vacsoránkon ezen gondolkoztam.

A fejemben már felötlöttek dolgok, hogy hogy lehetne és mit kellene csinálni.

Tudom, hogy szeptembertől mi már nem egy Bajnokok Ligája-győztes csapat leszünk, és én is olyan edző leszek, akinek nagyon rosszul fog esni, ha októberben esetleg kikap valakitől a csapat" - mondta Cseh Sándor, aki felidézett egy, a BL-siker után kapott üzenetet. Egy régi, gyerekkori csapattársa küldte neki: "Eocén Szálló, Tatabánya. Ebből kitalálod, hogy ez a történet körülbelül mikor volt. Este az edzőnk megkérdezett mindenkit, hogy ki mi szeretne lenni nagy korában. És tisztára emlékszem arra, Te felálltál és azt mondtad, hogy vízilabda edző."

Nem emlékezett az esetre, de ebből kiderült, 

már 10-11 évesen nem olimpiai bajnok vízilabdázó akart lenni, hanem sikeres edző, egy csapat irányítója.

"Nagyon megfogott ez az üzenet, mert még jobban átéreztem általa, mekkora dolog nekem, hogy ezt az élményt ezzel a csapattal átélhettem."

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×