A triplázásra hajt a Fradi

Infostart
2017. május 31. 14:24
Ma este rendezik a labdarúgó Magyar Kupa döntőjét, amelyben a Ferencváros és a Vasas csap össze. Előtte játsszák a Bozsik Bajnokok gálamérkőzést.

Története során harmadszor nyerheti meg sorozatban háromszor a Magyar Kupát a Ferencváros labdarúgócsapata, míg a Vasas ötödik sikerére hajt. Ahogyan az elmúlt két évben, most is a zöld-fehérek otthonában, a Groupama Arénában rendezik a finálét: az FTC 2015-ben a Videotont 4-0-ra, tavaly az Újpestet 1-0-ra győzte le.

A Fradinál sok a sérült,

a többi között Gera Zoltán, Botka Endre és Marko Djuricin is, de a zöld-fehére német vezetőedzője, Thomas Doll bízik a felépülésükben. A szakvezető hangsúlyozta, nagyon boldogok, hogy sorozatban harmadszor is döntőt játszhatnak, és saját közönségük előtt ünnepelni szeretnének. A tréner ugyanakkor kiemelte, a szezonjuk nem úgy alakult, ahogyan eltervezték, ez a finálé viszont jó lehetőség arra, hogy szép eredménnyel zárják az idényt.

Honfitársa, a Vasast irányító Michael Oenning elmondta, sok minden történt a csapattal ebben a szezonban, magaslatokban is járt az együttes, de volt, hogy mélyre került. A német szakember megjegyezte, mindhárom szezonbeli találkozójuk rendkívül izgalmas volt a Ferencváros ellen. A piros-kékek mindkét mérkőzésüket 2-1-re nyerték a Groupama Arénában. Oenning kiemelte,

nem fognak beállni védekezni, támadószellemben, 90 perc alatt szeretnék elhódítani a trófeát.

Remili Mohamed, a Vasas csapatkapitánya felidézte, hogy a szezon előtt - azt követően, hogy tavaly kis híján kiestek - nevetett, amikor a vezetőedző arról beszélt nekik, hogy az európai kupaszerepléshez a Magyar Kupán keresztül vezet a legkönnyebb út - mégis a trénernek lett igaza. Igaz ugyanakkor - tette hozzá -, hogy a csapat részvétele - ahogy a Ferencvárosé is - biztos az Európa Ligában, mivel bronzérmesek lettek a bajnokságban.

Leandro, a Ferencváros védője elismerte, egyénileg és csapatként is csalódást keltő szezonon vannak túl, de bízik benne, hogy legalább a zárás szép lesz.

A két csapat eddig kétszer találkozott egymással a Magyar Kupa fináléjában. Legutóbb 31 évvel ezelőtt, 1986-ban, amikor a Népstadionban gól nélküli döntetlent követően a Vasas hódította el a trófeát.

A Magyar Labdarúgó Szövetség a klubokkal és a rendőrséggel történt egyeztetés után úgy döntött, hogy az egyenlő feltételek biztosítása érdekében a klubok kérését veszi figyelembe a jegyek értékesítésénél. A Vasas nem köti klubkártyához szurkolói számára a jegyvásárlást, ugyanakkor eleget tesz a személyi azonosítás feltételeinek. A Ferencváros szurkolói a már megszokott módon, kizárólag FTC szurkolói kártyával vásárolhatnak jegyet a számukra kijelölt szektorokba. A semleges szurkolók személyi azonosítás után, szurkolói kártyával is és kártya nélkül is vásárolhatnak jegyeket, a jegypénztáraknál. A jegyekhez jutás legegyszerűbb módja továbbra is az internetes elővásárlás: erre a meccsjegy.mlsz.hu oldalon van lehetőség, szurkolói kártyával.

A szerdán 19 órakor kezdődő döntőnek Solymosi Péter lesz a játékvezetője.

17.15 órától rendezik a Bozsik Bajnokok gálamérkőzését, amelyen a nyugati és a keleti csapatban többségében nehéz körülmények között élő fiatal labdarúgók lépnek pályára.