Meglepő edzőváltás Németországban

InfoRádió
2017. május 30. 13:54
Távozik a Dortmund labdarúgó-csapatának vezetőedzői posztjáról Thomas Tuchel.

A 43 éves edző két szezont töltött a sárga-feketék kispadján. Idén a harmadik helyre vezette a csapatot, valamint megnyerte velük a Német Kupát.

A német lapok már korábban írtak arról - bár ezt most a klub közleményében cáfolta -, hogy Tuchel és a vezetőség között vita alakult ki, ennek folyománya, hogy a tréner nem tölti ki eredetileg 2018-ig tervezett szerződését.

A vezetőedző ugyanis erősen sérelmezte, hogy a Dortmundnak pályára kellett lépnie a Monaco ellen a Bajnokok Ligájában egy nappal a német csapat buszát ért támadás után. A klubvezetés viszont diplomatikusabb viselkedést várt volna el Tucheltől. A BVB a hazai meccsen 3-2-re kapott ki a francia együttestől, idegenben pedig 3-1-re, s kiesett.