Megvan a Honvéd új edzője

InfoRádió
2017. május 28. 08:48
A bajnoki cím megnyerése után jelentette be Marco Rossi, a Honvéd labdarúgócsapatának vezetőedzője, hogy távozik. Az olasz edzőt a holland Erik van der Meer váltja.

"Szerettem volna nyomot hagyni a Honvéd történelemében. Bajnok lettem, így kapok majd egy fejezetet ennek a fantasztikus klubnak a történelemkönyvében. A munkámat elvégeztem, aminek nagyon szép a vége, és ahogy szokták mondani: a csúcson kell abbahagyni. Én sem teszek másként" - mondta könnyeivel küszködve a Videoton 1-0-s legyőzése és a bajnoki cím megszerzése után Marco Rossi.

Jelezte: szeretné, ha úgy emlékeznének rá, mint egy jó edzőre, aki bajnokcsapatot hozott össze.

"Jó barátokat hagyok itt, nagyszerű kollégákat. A játékosok fantasztikusak voltak, sokat dolgoztak ezért a bajnoki aranyéremért. Ők tettek bajnokká engem, mert labdarúgóként semmit nem nyertem pályafutásom során. Ez az első sikerem, mások segítettek hozzá" - fűzte hozzá.

Rossi elmondta , hogy a kispesti szurkolókat sem fogja elfelejteni, mert mint fogalmazott, sehol máshol nem fordult még vele elő olyan, hogy ennyi ember őszintén szerette volna.

George F. Hemingway tulajdonos megköszönte a vezetőedző munkáját, elismerését fejezte ki az itt töltött évekért, és sok sikert kívánt neki következő állomáshelyén.

A kispesti klub közben bejelentette, hogy

megegyezett Erik van der Meerrel.

A holland szakember június elsejétől veszi át a csapat irányítását.

Az új edző több mint 350 első osztályú mérkőzést mérkőzést játszott játékos karrierje során az FC Utrecht, a Real Murcia, a BV Veendam és más csapatok játékosaként. A hollandul, angolul, és németül beszélő szakember dolgozott edzőként a Metallurg Doneck, az FC Stal Dnjeprozerzhinzk, az Al Ahli Club és a Qatar Club csapatánál is.