Csak három számban nem lesz magyar döntős

Infostart
2017. május 27. 20:03
A szombat délutáni elő- és középfutamok után kialakult a vasárnap délelőtti döntők mezőnye a Szegeden zajló kajak-kenu világkupa-versenyen: csak férfi C-2 500 és K-1 200 méteren, valamint női K-2 500 méteren nem lesz magyar hajó az A fináléban.

A délelőtt 1000 méteren győztes kajakos Kopasz Bálint 500 méteren is beverekedte magát a legjobbak közé.

"Ilyen erős szélben még nem versenyeztem, kemény a víz, bekötött a kezem is, ügyesnek kell lenni, jó egyensúlyérzék kell ahhoz, hogy túlélje az ember az ilyen pályákat - mondta a 19 éves versenyző. Hozzátette: mentálisan kicsit elfáradt, a pénteki versenynap és a szombati is kivett belőle, így most pihenés következik, mert a vasárnapi döntőben szeretné magát újult erővel odatenni.

Ott lesz a fináléban Bárdfalvi Márk is, aki a középfutamában többek között a világbajnok dán Rene Holten Poulsent is maga mögé utasította.

A kenupárosoknál csak a nők jutottak tovább magyar részről: Balla Virág és Devecseriné Takács Kincső, valamint Lakatos Zsanett és Molnár Csenge is A döntőzhet 500 méteren. A férfiaknál elvérzett a Sarudi Pál, Fekete Ádám, valamint a Vasbányai Henrik, Varga Dávid kettős is. Ugyanez történt női K-2 500 méteren a fiatal egységekkel: a Racskó Fruzsina, Sólyom Dóra kettős nyolcadik, a Lucz Dóra, Nagy Flóra páros hatodik lett középfutamában, így nem jutottak a legjobb kilenc közé.

Kétszáz méteren a kenusoknál az A döntőbe került Hajdu Jonatán, Devecseriné Takács Kincső és Lakatos Zsanett, valamint a párosok között a Bonyai Regina, Molnár Rebeka kettős is. Férfi K-1 200 méteren ugyanakkor ezúttal csak B döntősei lesznek a magyaroknak Birkás Balázs és Horváth Bence révén.

Az 500 méteres négyeseknél a Racskó Fruzsina, Malcsiner Eszter, Szabó Ágnes és Szénási Zsófia már az előfutamból kvalifikálta magát a döntőbe, a Szabó Gabriella betegsége miatt most alakult Takács Tamara, Hagymási Réka, Fazekas-Zur Krisztina, Vad Ninetta kvartett pedig két futam alapján lépett tovább. A férfiaknál is két hazai hajóért szoríthat majd a közönség: a Nádas Bence, Kuli István, Tótka Sándor, Bán Kristóf alkotta négyes és a Noé Zsombor, Tóth Dávid, Németh Viktor Máté, Mozgi Milán összetételű csapat is ott lehet a vasárnapi fináléban.

A szegedi regattán, amely az idei gyorsasági vk-sorozat második állomása, 66 ország versenyzői küzdenek.

A további program:

vasárnap:

B és C döntők 9.10

200 és 500 m-es döntők 10.30

váltó előfutamok 14.00

váltó döntők 16.15