Aján döntött, nem lép vissza

InfoRádió / MTI
2017. május 24. 14:20
Aján Tamás újra indul a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) elnöki posztjáért, mert meggyőződése, hogy még sokat tud tenni a sportágért.

Az IWF első embere megerősítette, hogy pályázik a tisztségre, amelyet 2000 óta lát el. A választást hétfőn rendezik Bangkokban.

"A súlyemelés az egész világon nagyon népszerű, dinamikusan fejlődő sportág. Az elmúlt évtizedekben rendkívül komoly pályát futott be, s nekem, aki 47 esztendeje vagyok benne a sportágban, szerencsém volt, hogy ennek a folyamatnak a részese lehettem - mondta Aján Tamás. - Érzek magamban annyi erőt, hogy az újabb négyéves ciklust végigcsináljam."

A 78 éves sportvezető, aki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tiszteletbeli tagja, meggyőződéssel vallja: változatlanul segíteni tudja a súlyemelést abban is, hogy az olimpia műsorán maradjon.

"Hogy most hét jelölt van az elnöki, hat a főtitkári posztra, s 119-en jelentkeztek a különböző tisztségekre, azt mutatja, hogy a sportágnak erős a vonzereje. Az emberek szeretnek ott lenni, ahol minden rendben van" - fogalmazott a magyar sportdiplomata.

Hozzátette:

nagy harcra számít az elnöki posztért.

"A választás olyan kihívás, amelynek fair módon kell megfelelni. Ez nem háború - mert van, aki a jelöltek közül ezt annak látja -, hanem tisztességes verseny, én sportemberként ennek tekintem" - hangsúlyozta.

Aján Tamást, aki 23 esztendőn át az IWF főtitkáraként dolgozott, 2000. december 8-án, az athéni kongresszuson választották meg a nemzetközi szövetség elnökének, azóta pedig négyszer erősítették meg tisztében. Legutóbb, 2013. május 20-án Moszkvában kapott bizalmat a küldöttektől. Az orosz fővárosban rendezett kongresszuson hatan kandidáltak elnöknek, de a voksolás előtt négyen visszaléptek, végül az olasz Antonio Ursóval szemben Aján Tamás 80:55-re nyert.

A témával részletesen foglalkozik az InfoRádió péntek este fél nyolctól kezdődő Ötkarika című magazinműsora is.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Aján Tamás
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást