Botka Dávid: ennek így nincs értelme

InfoRádió
2017. május 12. 15:30
Idei második Európa-bajnoki futamát kellett idő előtt befejeznie a Botka Rally Team párosának. A Kanári-szigetek aszfaltos pályáin az első nap hibátlanul működött a csapat versenyautója, a Citroën DS3 R5, de másnap reggel már a váltó hibája miatt nem tudtak az első szakaszra sem kijutni.

A Botka Rally Team párosa úgy gondolta, nagyon nehéz lesz az első gyorsasági szakasz az Eb idei második futamán a Kanári-szigeteken. „Úgy álltunk neki a versenynek, hogy mindenképp célba akarunk érni. Nem életre-halálra, stabilan, 70-80 százalékon autóztunk. Próbálgattam az autót, jók voltak a beállítások, jól éreztük magunkat. Az első körben nem hibáztunk. Nem mentünk túl gyorsan, és tényleg arra figyeltünk, hogy az autó minden rezdülését észrevegyük” – mondta Botka Dávid.

„A szervizben beszéltünk a mérnökkel, ajánlott egy-két dolgot. Stabilizátort cseréltünk, állítottunk még rajta. Minimálisan változtattunk, de ez is nagyon sokat jelentett. Tényleg tökéletes volt! Még sosem feküdt ennyire oda a kanyarokba! Szinte újra kellett tanulnom, teljesen más vezetési stílusban kellett vele menni, hiszen olyan jó volt vezetni...” - fejtette ki.

Kedvezett az időjárás is, a felhők fölött, 1500 méteren autózott a mezőny. „Az első nap este úgy feküdtünk le, hogy végre - idén először - egy gondmentes napon vagyunk túl” - emlékezett vissza a pilóta.

A második nap viszont rosszul kezdődött.

„Amikor ki akartuk hozni az autót az éjszakai Parc Ferméből, akkor az első váltás után már nem működött többet a váltószerkezet. Az éjszakai szervizben még minden tökéletes volt, 30 perc alatt végeztek a srácok, de reggelre valami mumus megrágta a gumigyűrűt és tönkretette a váltónkat...

Tényleg ilyen csak egy rossz álomban van!

Valahogy betoltuk a szervizbe az autó, de a reggeli negyed órás szervizelési lehetőségben esélyünk nem volt, hogy a váltót időre lecseréljük, a hibát kijavítsuk. Újra kiestünk...” - mondta csalódottan.

Botka Dávid nem tudja, hogyan alakul a folytatás.

„Kettőből két futamon estünk ki... Ennek így nincs értelme. Ha kiesünk az első nap végén, ugyanannyiba kerül egy ilyen 'kirándulás', mintha végigmegyünk a futamon. Amíg nem tudunk egy új autót szerezni, addig nem indulunk újra neki ilyen távoli futamnak” - emelte ki.