Olimpia nélkül is lesz olimpiai stadion

InfoRádió
2017. április 21. 07:57
Bár Budapest visszavonta a 2024-es olimpiai pályázatát, és az sincs napirenden, hogy a főváros pályázzon a 2028-ban vagy a 2032-ben megrendezendő nyári olimpiára, mégis megépítik a játékokhoz szükséges létesítményeket - írta a Magyar Nemzet.

Úgy tűnik, elsőként a Budapest Atlétikai Stadion készülhet el. Legalábbis ez derült ki a tegnap megjelent európai uniós közbeszerzési értesítőből, amely szerint a Kiszemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zrt. tervpályázatot írt ki a sportcentrum megtervezésére.

A létesítmény helyszínéül a kormány a Rákóczi híd pesti hídfőjétől délre fekvő 15 hektáros területet nézte ki, amelyet a magyar állam már 2014-ben 16,55 milliárd forintért megvásárolt. A ferencvárosi területet a Wing Ingatlanfejlesztő és Beruházó Zrt. - a korábbi Wallis - adta el. A társaság korábban 100 milliárd forintos beruházást tervezett a partszakaszon ezer lakással és 130 ezer négyzetméter irodával.