Rich Chernomaz keretet hirdetett, több hiányzó is van

InfoRádió / MTI
2017. április 19. 15:24
A szövetségi kapitány szerint nehéz és kiegyenlített sorozat vár a magyar jégkorong-válogatottra a szombaton kezdődő kijevi divízió I/A világbajnokságon.

A szövetségi kapitány az elutazás előtti szerdai sajtótájékoztatón ismertette 22+1 fős utazó keretét, amelyből meglepetésre kimaradt három honosított játékos, Kovács Bronson Zoltán, Bodó Christopher és Orbán Brance.

Chernomaz elmondta: a csapat melletti elköteleződés számít, hogy mit tesz a nemzeti együttesért az adott játékos, és nem az, hogy honnan érkezett. A szakmai stáb döntésének értelmében a bő keretből rajtuk kívül a kapus Hetényi Zoltán, illetve Kiss Dániel, Pozsgai Tamás és Reisz Áron nem került az utazók közé.

"Folyamatosan értékeltük, értékeljük a játékosokat az edzéseken és a mérkőzéseken is. Figyeljük, hogy hogyan reagálnak egymásra, milyen a kapcsolatuk, és mit tesznek hozzá a csapathoz. Ezek alapján hozzuk meg a döntésünket" - fejtette ki az 53 esztendős kanadai szakember.

Chernomaz kitért a felkészülésre is, amely alatt az A-csoportos svédektől 4-0-ra, a vb-ezüstérmes finnektől 6-1-re, míg a szintén A-csoportos szlovénektől 5-3-ra kapott ki Budapesten a csapat. Celjében is megmérkőzött a magyar együttes a szlovén csapattal, ott 2-1-re győztek a házigazdák.

"A felkészülésnél soha nem az eredmény a legfontosabb, hanem a tapasztalatszerzés, hogy hogyan kezelnek nyomás alatt egyes játékosok bizonyos szituációkat, milyen döntéseket hoznak. Vannak sérültek, de ennek akad jó oldala is, hiszen így lehetőséget tudunk biztosítani fiataloknak, akikben nagyon hiszek. A játékosoknak érezniük kell a bizalmat, így minden összecsapás megnyerhető." - fogalmazott.

A magyar csapat a vb-t a házigazda ukrán válogatott ellen kezdi meg szombaton, majd jövő héten az osztrák, a dél-koreai, a lengyel és a kazah együttessel csap össze. A két legjobb feljut a 16-os világelitbe, az utolsó kiesik a divízió I/B-be.

"Látjuk azt, hogy nagyon kiegyenlített csoport lesz, nehéz ellenfelekkel. A kazahok például honosítottak néhány játékost, ők az esélyesei a tornának" - hangsúlyozta a szövetségi kapitány. Hozzátette, mindig az aktuális mérkőzésre koncentrálnak, most az első találkozóra, amely mindig nehéz, ezúttal pedig különösen, hiszen rögtön az első körben a házigazdával találkozik a magyar válogatott.

Hári János, a válogatott játékosa kiemelte, jó a hangulat a csapatban, mindenki keményen dolgozik.

"Mindannyian váruk az utazást, hogy megérkezzünk Kijevbe és elkezdjük a meccseket. Sosem tudjuk, hogy nyerünk-e egy adott találkozón, de a legjobbunkat nyújtjuk" - nyilatkozta a csatár. A szövetségi kapitányhoz hasonlóan ő is a kazahokat nevezte a legerősebb ellenfélnek. Hozzátette ugyanakkor, hogy mivel velük játszanak utoljára a magyarok, így arra a találkozóra még nem koncentrálnak. - "A házigazda ukránok elleni összecsapás nagyon fontos lesz, egy ottani jó eredmény nagy nyomást vehet le a vállunkról."


Kelenvölgyi Ágnes, a MOL-csoport szponzorációs vezetője bejelentette, szombaton a Barba Negrában megnyitja kapuit a szurkolói falu, ahol a drukkolók közösségben, óriáskivetítőkön követhetik a találkozókat.

A sajtótájékoztatót követően bemutatták a "Gyerünk, gyerekek! A magyar jégkorongcsoda" című dokumentumfilmet, amelyet a mexikói Francisco Escalante rendezett, s a nemzeti csapat felkészüléséről szól. A filmet a nagyközönség először szerdán 18 órakor a Sport 1-en láthatja.

A magyar válogatott vb-kerete

kapusok (2+1 tartalék):
Rajna Miklós (Fehérvár AC19), Bálizs Bence (MAC Budapest), tartalék: Arany Gergely (MAC Budapest)

védők (7):
Garát Zsombor (Austin Bruins, amerikai), Stipsicz Bence (Cedar Rapids RoughRiders, amerikai), Varga Arnold (Debreceni HK), Gőz Balázs (DVTK Jegesmedvék), Sagert Kalvin (Fehérvár AV19), Szirányi Bence (Fehérvár AV19), Wehrs Kevin (Villach, osztrák)


csatárok (13):
Dansereau Keegan (Dunaújvárosi Acélbikák), Magosi Bálint (DVTK Jegesmedvék), Vas János (Fehérvár AV19), Sarauer Andrew (Fehérvár AV19), Erdély Csanád (Fehérvár AV19), Hári János (Leksands IF, svéd), Galló Vilmos (Linköping, svéd), Nagy Krisztián (MAC Budapest), Terbócs István (MAC Budapest), Bartalis István (Schwenningen, német), Benk András (UTE), Csányi Karol (UTE), Kóger Dániel (Fehérvár AV19)

A magyar válogatott vb-programja (magyar idő szerint):
április 22., szombat, 12.30: Ukrajna-Magyarország
április 24., hétfő, 19.30: Magyarország-Ausztria
április 25., kedd, 16.00: Magyarország-Koreai Köztársaság
április 27., csütörtök, 16.00: Lengyelország-Magyarország
április 28., péntek, 12.30: Magyarország-Kazahsztán