eur:
393.77
usd:
365
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Öngyilkos lett a Patriots egykori legjobbja

Cellájában felakasztotta magát Aaron Hernandez, a New England Patriots amerikaifutball-csapat korábbi játékosa, aki életfogytig tartó büntetését töltötte gyilkosságért.

A 27 éves Hernandez a Massachusetts állambeli Shirley börtönében raboskodott, s az őrök szerda hajnali 3 órakor találták meg zárkájában, ahonnan a közeli kórházba szállították. Életét azonban már nem tudták megmenteni, s 4 órakor megállapították halálát.

  • A profiligában (NFL) 2010-ben debütált támadó gyorsan a Patriots egyik legjobbja lett, 2012 nyarán öt évre szóló, 40 millió dolláros szerződést kötöttek vele.
  • Egy évvel később azonban letartóztatták barátja, Odin Lloyd meggyilkolásáért, a Patriots pedig azonnal szerződést bontott a játékossal.
  • A bíróság később előre megfontolt szándékkal elkövetett emberölésben, valamint fegyverviseléssel kapcsolatos vádpontokban találta bűnösnek és ítélte a lehető legsúlyosabb büntetésre.
  • Hernandez ellen egy másik, kettős emberölés vádjával indított per is folyt, ám ebben az ügyben múlt pénteken felmentették.
Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×