eur:
395.74
usd:
372.43
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

Kézilabda BL: megismétlődnek a tavalyi elődöntők

Görbicz Anita: mindenkit le kell győznünk, akivel találkozunk.

A montenegrói Buducnost Podgorica csapatával játszik a Győri Audi ETO KC a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében.

Mivel a május első hétvégéjén Budapesten sorra kerülő négyes döntőbe ugyanaz a négy csapat került, mint tavaly, a másik ágon a macedón Vardar Szkopje és a címvédő román CSM Bucuresti találkozik, vagyis megismétlődnek az egy évvel ezelőtti párharcok - derült ki a keddi, budapesti sorsoláson.

"Nem tervezgettünk a sorsolás előtt, és mivel meg szeretnénk nyerni a négyes döntőt, mindenkit le kell győznünk, akivel találkozunk"

- nyilatkozta a sorsolás után Görbicz Anita, az előző idényben BL-ezüstérmes győriek csapatkapitánya.

A Győr tavaly 21-20-ra legyőzte a Buducnost együttesét az elődöntőben, majd hosszabbítást követően hétméteresekkel elveszítette a finálét a bukarestiekkel szemben. A magyar és a montenegrói csapat eddig 16 alkalommal találkozott egymással, négy döntetlen mellett kilencszer a Győr, háromszor a Buducnost győzött. A 2014-es döntőben a Győr 27-21-re diadalmaskodott.

A győriek 2007 óta csak egyszer, tavalyelőtt nem szerepeltek a négy között, ahol idén tizedik alkalommal lesznek érdekeltek.

Pálinger Katalin a magyar szövetség alelnökeként örömét fejezte ki, amiért a szerződéshosszabbításnak köszönhetően idén is - immár sorozatban negyedszer - a magyar főváros láthatja vendégül a kontinens legjobb csapatait. Hozzátette, még

a tavalyinál is látványosabb kísérőprogramokkal készülnek,

hogy hasonlóan remek hangulatot biztosítsanak a mérkőzések előtt és között is a szurkolók számára a Papp László Budapest Sportarénában.

David Szlezak, az EHF Marketing ügyvezető igazgatója emlékeztetett, hogy a Vardar és a Győr a mostani idényben szinte végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, a Buducnost és a CSM Bucuresti produkciója pedig jelentősen javult az elmúlt hetekben, ezért rendkívül szoros meccsek várhatók.

A budapesti négyes döntő programja

május 6., szombat, elődöntők:

Buducnost Podgorica (montenegrói)-Győri Audi ETO KC 15.15

CSM Bucuresti (román)-Vardar Szkopje (macedón) 17.45

május 7., vasárnap, helyosztók:

a 3. helyért 15.15

döntő 17.45

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×