Mourinho Manchester Unitede izgalmassá tette a bajnoki hajrát

Infostart
2017. április 16. 19:22
A listavezető Chelsea 2-0-s vereséget szenvedett a Manchester United otthonában az angol labdarúgó-bajnokság 33. fordulójának vasárnapi rangadóján, így négy pontra csökkent az előnye a második Tottenhammel szemben.

A manchesteri együttesnek volt miért visszavágnia riválisának, hiszen amellett, hogy eddigi utolsó bajnoki vereségét a fővárosiaktól szenvedte el még októberben - azóta 21 találkozón maradt veretlen -, a londoniak az FA Kupából is kiejtették José Mourinho jelenlegi csapatát.

A hazaiak már a találkozó hetedik percében előnybe kerültek, Marcus Rashford váltotta gólra Ander Herrera remek kiugratását. A Vörös ördögök remekül semlegesítették az ellenfél két legjobbját, Eden Hazard-t és Diego Costát, így magabiztos játékkal vezettek a szünetben.

A második félidő eleje is a manchesterieknek sikerült jobban, Herrera a gólpassza után ezúttal egy megpattanó lövésből gólt is szerzett, megduplázva az előnyt. A folytatásban ugyan mindkét együttes előtt adódtak gólhelyzetek, további találat már nem született.

A szombaton a Bournemouth ellen diadalmaskodó Tottenham ezzel hat találkozóval a szezon vége előtt négy pontra közelítette meg a tabella élén álló fővárosi riválisát. A manchesteriek maradtak az ötödik helyen.

Premier League, 33. forduló:

Manchester United-Chelsea 2-0 (1-0)

Korábban:

West Bromwich Albion-Liverpool 0-1 (0-1)

Szombaton játszották:

Crystal Palace-Leicester City 2-2 (0-1)

Everton-Burnley 3-1 (0-0)

Stoke City-Hull City 3-1 (1-0)

Sunderland-West Ham United 2-2 (1-1)

Watford-Swansea City 1-0 (1-0)

Tottenham Hotspur-Bournemouth 4-0 (2-0)

Southampton-Manchester City 0-3 (0-0)

Hétfőn játsszák:

Middlesbrough-Arsenal 21.00