Rendkívüli közgyűlést tart a MOB

Infostart
2017. április 10. 14:38
Rendkívüli közgyűlést hívott össze április 24-re Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke.

Az eseményen a sportszövetségek alapszabály-módosító javaslatait fogadhatják majd el. A sportvezető egyúttal jelezte:

mindent megtesz azért, hogy a tisztújításon a MOB korábbi főtitkára, Szabó Bence elindulhasson ellene az elnöki posztért.

Borkai Zsolt hozzátette, hogy április 24-én tagfelvételre is lehetőség is lesz.

Kósa Lajos, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség elnöke, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerint a rendkívüli közgyűlés segít majd feloldani a jelenleg jogilag több ponton kérdéses helyzetet. A tagfelvételen túl személyi kérdések ekkor még nem kerülhetnek elő, mert csak ezután jön el az ideje - tette hozzá. Kósa Lajos megjegyezte, hogy figyelembe kell majd venni a téli sportágak itthoni előretörését is.

A rendes tisztújító közgyűlés május 2-án lesz.

Kósa Lajos szerint különféle felvetések mentén érdemes lenne a MOB létszámát csökkenteni, konkrét javaslatot azonban most még nem tett.

Borkai Zsolt azt javasolja majd, hogy aki a 24-i közgyűlés után kialakult MOB tagjai közül a tisztújítás előtt öt nappal, tehát ezúttal április 27-ig beadja jelentkezését a tisztségekre, az meg tudja magát mérettetni.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!