Nem elégszik meg az egyessel Fazekas-Zur Krisztina

InfoRádió
2017. március 25. 10:40
Az eddigieknél is nagyobb szerepet töltene be idén a válogatottban Fazekas-Zur Krisztina. A Győr kétszeres olimpiai bajnok kajakozója mindhárom 500-as számban lát fantáziát az új szezonra, minimális célként pedig a négyesbeli helyének megtartását tűzte ki.

“Párom még nincs, az egyesen van a hangsúly. Persze mindig nyitott vagyok a párosra, korábban Szabó Gabival is jól mentünk, Kárász Annával sem voltunk rosszak, csak nem volt sok időnk csiszolni, de Csipes Tamarával is szívesen kipróbálnám a párost. Szívesen próbálkozom, de általában már hamar látszik, kivel van értelme egy hajóban ülni. Megmondom őszintén, ezt már legtöbbször egy edzés alapján el tudom dönteni, ami nem megy, arra nem vesztegetem az időmet. Ha valami nem megy, az nem jelenti azt, hogy bármelyikünk hibája, egyszerűen csak nem kell erőltetni” – fejtette ki Fazekas-Zur Krisztina az InfoRádiónak adott interjúban.

A Győr klasszisa – aki augusztusban tölti be a 37. évét – ezekben a hetekben is férje, Rami Zur irányításával készül Kaliforniában az Újpest olimpiai ezüstérmes kajakozóival, Tóth Dáviddal, Kulifai Tamással és Pauman Dániellel. Nem titkolta, hogy meglepően jól halad.

“Eleinte az volt a célom, hogy a válogatottbeli helyemet megtartsam, és ismét bekerüljek a négyesbe, de ahogy elnézem, elég jó formában vagyok, jól mennek az edzések. Megcéloztam az egyesbeli indulást ismét, ez Dana hiányában most könnyebb lesz, de azért így nagy csatákat várok a válogatókon, Tamival, Annával és a többiekkel is számolni kell” – jelezte a Fazekas-Zur Krisztina, aki Londonban és Rióban is négyesben lett aranyérmes Szabó Gabriellával és Kozák Danutával. A negyedik csapattag 2012-ben Kovács Katalin, tavaly pedig Csipes Tamara volt.

A hosszabb beszélgetést meghallgathatják szombaton délután fél hattól az InfoRádió Víztükör című műsorában.