Ez motiválta a Jegesmedvéket

Infostart
2017. március 25. 13:17
A DVTK Jegesmedvék jégkorongcsapata az esélyesség terhe mellett a MAC együttesét is felülmúlta – hangsúlyozta Adorján Attila, a diósgyőriek kapusa, miután csapata sorozatban harmadszor lett a MOL Liga bajnoka.

A csapatjáték volt a DVTK Jegesmedvék jégkorongcsapatának legnagyobb erőssége – mondta Adorján Attila, akinek a csapata a finálé utolsó meccsén 2-1-re nyert a MAC ellen és 4:1-es összesítéssel nyerte meg a párharcot.

“A négy győzelem is jól mutatja, hogy megérdemelten védtük meg a címünket. Szinte mindegyik meccsen domináltuk a játékot” – összegzett.

A kapus kiemelte, hogy a Jegesmedvék védekezésben és támadásban is felülmúlták a fővárosi riválist. Adorján Attila szerint nem volt számukra teher, hogy őket tartották a finálé esélyesének. Hozzátette: minden játékos a feladatára koncentrált, és senki sem foglakozott a szakértők esélylatolgatásával.

“A Fradi elleni negyeddöntős párharc azért lett szoros, mert a zöld-fehérek kapusa, Sevela Péter remek formában védett végig. Többnyire uraltuk a párharcot, ennek köszönhettük a továbbjutást” – hangsúlyozta a diósgyőri kapus, aki szerint sokat és jól kontráztak a Fradi támadói.

Adorján Attila szerint kulcsfontosságú volt, hogy mindenki fegyelmezetten betartotta a szakmai stáb utasításait.

A 20 éves hokis nagyon büszke arra, hogy sorozatban harmadszor lett bajnok a DVTK Jegesmedvék, ráadásul ezzel a MOL Liga legeredményesebb klubja lett a borsodi egyesület.

A csíkszeredai születésű kapus elmondta, szerették volna megnyerni a Magyar Kupát januárban, a MAC azonban a döntőben jobb volt.

“Az akkori vereség csak plusz motivációt adott a bajnoki fináléhoz, motivált bennünket a visszavágás vágya” – nyomatékosította Adorján Attila az InfoRádiónak adott interjúban.