Hosszú Katinka tiltatta ki Szélest?

InfoRádió
2017. március 22. 13:30
Nem engedték be a Duna Arénába Széles Sándort, az olimpiai bajnok Gyurta Dániel egykori edzőjét.

A szakvezető a Borsnak mondta el, hogy nem léphetett be a nyári vizes világbajnokság helyszínére, ahol a masters-vb-re készülő Kalaus Valter gyakorol.

"Azt hittem, rosszul hallok, amikor a vb-nek helyet adó Da­gályba nem engedett be a biztonsági őr.

Azzal indokolta, hogy a Hosszú Katinka és edző-férje, Shane Tusup által vezetett Iron Aquatics bérli a vízfelületet"

– mondta a lapnak Széles Sándor.

Az edző nem érti, miért nem edzheti heti háromszor tanítványát, aki Hosszú Katinkáék klubjában, az Iron Aquaticsben úszik, de ragaszkodik ahhoz, hogy Szélessel készüljön. Az edző szerint Hosszúékkal nem lehet vitázni, ezért sms-ben küldi az edzéstervet Kalausnak.

A versenyző azt mondta: nem kedvező, hogy a tréningeken nem lehet vele az edzője, ezért már szólt Hosszú Katinkának, aki azt ígérte, átgondolja, mit tehet.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!