Szinte csapatnyi játékost szerződtetett a Veszprém

InfoRádió
2017. március 17. 14:14
A Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapata hat játékos szerződtetését jelentette be.

Kálomista Gábor, a Veszprém Handball Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a 26 éves norvég jobbátlövő Kent Robin Tönnesen, a 28 éves horvát balszélső Manuel Strlek, a 25 éves francia irányító Kentin Mahé, a 28 éves francia balátlövő William Accambray, a 24 éves macedón balszélső Dejan Manaszkov, valamint a 20 éves irányító Győri Mátyás igazol Veszprémbe.

A kétszeres világbajnok Mahé jelen állás szerint 2018 nyarától lesz a magyar csapat tagja, addig a német Flensburgot erősíti. Megállapodása 2021-ig szól. A balszélsőként is bevethető játékos elmondta, büszke rá, hogy a Veszprémben szerepelhet, hiszen ellenfélként tapasztalta, milyen kiváló a hazai mérkőzések hangulata. "Várom, hogy folytathassam majd a munkát jelenlegi edzőmmel" - tette hozzá.

Honfitársa, az olimpiai és háromszoros világbajnok William Accambray a veszprémi klub negyvenéves történetének első francia légiósa, akinek ráadásul a következő lesz az első idénye hazáján kívül. Új szerződése 2020-ig érvényes.

"Eddig kizárólag Franciaországban kézilabdáztam, de már nagyon várom, hogy a fantasztikus veszprémi arénában, fantasztikus közönség előtt szerepelhessek, és a világ egyik legjobb edzőjével dolgozhassak" - mondta a Paris-Saint Germaintől érkező balátlövő.

A folytatásban elhangzott, hogy a horvát Strlek jövő nyáron igazol át a Bajnokok Ligája-címvédő lengyel Kielcétől, szerződése 2021-ig szól Veszprémben. "Bízom benne, hogy nagyon jól fogom itt érezni magamat, és együtt nagy sikereket érhetünk el" - közölte.

A norvég Tönnesen idén érkezik a német Füchse Berlintől, és megállapodása szerint 2020-ig szerepel a magyar klubban. Úgy fogalmazott, esélytelen volt, hogy nemet mondjon erre a lehetőségre, hiszen a Veszprém minden évben a legrangosabb trófeákért küzd.

A német Rhein-Neckar Löwen balszélsőjét, Dejan Manaszkovot idén nyártól egy évig köti majd szerződés új klubjához.

Győri Mátyás szintén idén nyáron érkezik és 2021-ig írt alá. "Nagy megtiszteltetés, hogy ilyen fiatalon ilyen magas szintű csapatban fogok kézilabdázni a következő szezontól. Egy álmom vált valóra" - nyilatkozta.

Kálomista Gábor hozzátette, a közelmúltban sok helyen elhangzottak már ezek a nevek a Telekom Veszprém kapcsán, azért éppen most jelentették be a szerződtetésüket, mert már mindenkivel sikerült megállapodást kötni, és meghívni őket Budapestre.

A Veszprémet - és a magyar válogatottat is - nyártól új edző, a svéd Ljubomir Vranjes irányítja majd. Hangsúlyozta, a világ egyik legjobb klubjában a világ legjobbjai közé tartozó játékosokkal dolgozhat majd együtt. "Mindig az a célom, hogy nyerjek, de az is, hogy továbbfejlesszem a játékosokat. Az is fontos, hogyan beszéljenek a médiával, a szurkolókkal, illetve egymással, és ezáltal jobb emberré váljanak" - nyilatkozta.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!